Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Hogyan viseljem el hogy...

Hogyan viseljem el hogy megfigyelnek engem egyesek a településen ahol élek? És megvetően tekintenek rám

Figyelt kérdés

Kistelepülés, utóbbi 1-2 évben elhíreszteltek itt rólam különböző dolgokat. Rossz dolgokat, abból eredt az egész hogy volt egy rossz időszakom, ki voltam készülve idegileg, és akkor beszólogattam néhány embernek időnként a település utcáin. Kissé antiszociálisan viselkedtem. Erről már leszoktam persze, utóbbi hónapokban már egyáltalán nem csinálok ilyeneket meg nem is akarok. Igazából megerőltetést se jelent hogy ne szólogassak be. Viszont ettől függetlenül a helybéliektől napiszinten megkapom ugyanazokat a megvető pillantásokat, mégha nem is mindenkitől. Meg amikor feltűnök valahol, utcán, buszmegállóban, egyszerűen figyelnek még az autókból is néhányan hogy készülök-e valami rosszat tenni. De buszon is megfigyelés alatt vagyok általában itt a környéken.

Komolyan úgy tekintenek rám mint arra aki kitudja mi miatt most szabadult a börtönből, teljesen ki lettem közösítve a település lakói által. Mindezt azért, mert annak idején beszólogattam néhány embernek odakint. De nem annyira soknak, a néhány ezer emberből aki itt él, maximum olyan 20-30 ember tapasztalhatott ilyent. Több biztos nem. Aztán most már mégis az egész település így tekint rám ahogy


2017. dec. 2. 09:28
 1/6 anonim ***** válasza:
41%
Szólogass be nekik megint, addig amíg abba nem hagyják a megfigyelést, mert ez tűrhetetlen!
2017. dec. 2. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
A legjobb amit tehetsz, hogy rájuk se hederítesz, éled az életed. Majd előbb-utóbb megunják ha nem csinálsz semmi "izgalmasat". A pletykáknak senki sem tudja mi az alapja, ha nem igazolod a többieknek, akkor csak az a 20 ember lehet biztos a dolgában. Egyébként az életében mindenkinek van rossz időszaka. Nem vagy vele egyedül. Ha te továbblépsz, előbb-utóbb a környezeted is leköveti ezt a változást.
2017. dec. 2. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
És amiket elterjesztettek rólam a településen annak a fele még csak nem is igaz. Nagyon kiszínezték a dolgokat, emiatt nagyjából úgy tekintenek rám mint egy pszichopata gyilkosra. Tény hogy feszült vagyok az emberek között szociális fóbia miatt, és ez furcsa lehet, de sose ölnék embert. Ők viszont ilyeneket is kinéznek belőlem
2017. dec. 2. 10:22
 4/6 anonim ***** válasza:
46%
Vidéken mindenki mindenkivel sógor, koma, rokon, barát, iskolatárs, ha egyet megsértesz, 100 fog érte megutálni. Sajnos a tetteknek következményei vannak, amiket vagy elviselsz, vagy máshova költözöl, ahol már új alapokon kezded az életet.
2017. dec. 2. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Van igazság abban amit az előző írt. De hát minden csoda 3 napig tart,előbb utóbb nem lesz már téma. Amúgy sajnos hátránya az ilyen kistelepüléseknek ez,hogy mindenki tud mindent...
2017. dec. 2. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%
Hiába csak 20-30 embernek "szóltál be" , kistelepülésen az ilyesminek gyorsan híre megy. Kialakul rólad egy vélemény az emberekben és utána, azon már nem könnyű változtatni.
2017. dec. 3. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!