Hogy lehetne a keleti blokk ismét normális?
A keleti blokk bármelyik városában lehet látni utcán céltalanul vánszorgó életunt embereket amint kutyát vonszolnak. Kedvenc jelenetem például amikor egy játszótéren épp ürít a kutya, nehogy a gyerekek normálisan, tiszta gyepen élvezhessék a természetet. Majd a gazdája megtörölte a kutya fenekét, majd ugyanazzal a papírzsebkendővel egyenként megtörölte a kinyújtott ujjait. Panelházakban éjjel egymással versengve vonyítanak a kutyák, mert nem tetszik nekik a betonkriptába zárás. A többi lakó nem tud tőlük aludni. Volt rá példa hogy a gazdája is otthon volt, miközben a kutya egész éjjel vonyított. A gazdáján is látszottak a tartós kialvatlanság jelei, hisz nappal meg dolgozott. Ezért szó szerint zombinak nézett ki, ahogy a többi lakó fogalmazott. Vagy 28 négyzetméteren lakott két szülő, két gyerek és három nagytestű kutya. A gyerek meg visított a folyosón hogy éhes.
Nem kérek olyan válaszokat mint például hogy a kutyák ugatással és vonyítással kommunikálnak, ezt én is tudom. Azt nem tudom hogy a régi rendszerben még miért tudott normális lenni a keleti blokk és panelban egy kutya sem volt például a lakótelepünkön. Hanem értelmes időtöltést találtak az emberek. Pedig diktatúra volt. Egyik sem aludt kutyával egy ágyban a panelban és nem lehetett kuya rágta berendezési tárgyakat látni, mert nem volt kutya lakásban senkinél. Nem kutyát vezettek hanem a párjukat és/vagy gyereket.
Vagy nemrég egyik hölgy elpanaszolta hogy a férje nem százas mert több százezret költött tetkóra és még a kisgyereke is fél tőle és ő meg nem kívánja vele a házaséletet mert úgy érzi hogy egy primitív bennszülöttel él. Hát a látványától én is elborzadtam. Ilyen sem volt a régi rendszerben.
Miért van az hogy a régi rendszerben képesek voltak normálisak lenni az emberek, ma meg elhülyült a társadalom?
Gyerekkkoromban falun élve nekem is volt kutyám, de annak volt élettere. Másrészt ha a lakásba bevittem volna akkor a szülő biztosan lekevert volna egy nyaklevest hogy kijózanodjak, pedig soha de soha nem vertek meg. Ha meg ágyba fektettem volna a kutyát hogy azzal aludjak, főleg ha büdös, akkor minimum elmeorvossal vizsgáltattak volna meg.
https://www.youtube.com/watch?v=rUYAizydj4E
https://www.youtube.com/watch?v=BPUbe0GWZTI
Nem tankkönyv szagúan a múltról. Érdekes kapcsolatok, érdekes összefüggések, érdekes megfogalmazásban.
2-es, felnőtt vagyok a saját lakásomban és azt engedem meg magamnak amit akarok. Tehát a kutyát is megengedhetném, csak felmerül a kérdés hogy mi lenne a funkciója? Mert például egy ausztrál aranymezőn nyilván jelezheti a kígyót. De egy panelban nincs semmi funkciója.
"És egyáltalán nem is büdös meg nem is koszos."
Az utcán már láttam zombit aki olyan büdös kankutyát vonszolt hogy méterekről volt romlott hús szaga. A könyvtár olvasótermében meg néha megjelenik, az írni és olvasni is tudó könyvtáros hölgyek meg nem tudják kínjukban mit csináljanak. Én tudnám, csak arra a rendőrség is kijönne, mert úgy vágnám ki a könyvtárból a szeméttelepre hogy a lába nem érné a földet.
1-es, köszi a videó linkeket. Ha Puzsér hangját meghallom akkor tudom hogy a hülyék jogos bírálata következik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!