A szomszéd nem szedi fel a kutyája után a szart, mit tegyek?
Közös, osztatlan telekről van szó, ahol az ikerszomszéd jogszerűtlenül, póráz nélkül vágja ki a kutyáját, és ha 2-3 havonta felszedi az ürüléket, akkor sokat mondok.
Próbáltam szóban és írásban is megkérni, hogy tartsa rendben a területet, főleg, hogy ő személy szerint nem is tulajdonos, csak a másik ház haszonélvezeti jogával rendelkezik.
Mit csinálhatnék? Gondoltam, hogy odavágom nekik a teraszukra a szart, de akkor meg ők is ugyanazt fogják tenni, és én szívom meg... Arról nem is beszélve, hogy bolhás is a dög, félek, hogy valamit elkapunk tőle, a kutyámat már ki se merem engedni, csak az utcán sétálhat, mintha lakás kutya lenne...
Van erre valamiféle megoldás?
Első benyomás? Természetesen amikor ideköltöztünk, még nem tudtuk, hogy milyenek. Éppen ezért normális emberi módon próbáltam megkérni őket.
Aztán persze írásban, és keményebb, hangosabb szóval is.
Semmi nem használ.
A szarkenegetést kihagyom mert egy: tuti összehánynám magam, kettő: másnap az én ajtóm lenne tele vele...
Ezeknek mondhatok bármit, a világ legborzasztóbb alakjai.
A leghatékonyabb megoldásnak a kerítés tűnik.
Addig,rendszeres,szónélküli szartalanítás látszik megoldásnak.A gyűjteményt én,az utcáról látható,nyilvánvaló kupacokba tárolnám előttük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!