Miért irigykedik rám szinte mindenki (szomszédok, egyetemi hallgatók), hogy így állok anyagilag és mindenem megvan?

18 éves koromban nem egyből egyetemre mentem, hanem tudatosan készültem a külföldi életre.Az adott nyelvet maximálisan megtanultam és már diákmunkával gyűjtöttem a kezdőtőkét a kinti életre.

A nyelvtudásom miatt könnyen boldogultam kinn, 5 évet húztam le egyhuzamban, egy helyen, fizetésemelést is kaptam már egy év után.

Amikor visszajöttem hazánkba, a kinti munkáltató kérte maradjak, mert nagyon jó munkaerőnek tartott, de egyetemre akartam menni.

Itthon felvételiztem pár helyre és felvettek.

Az egyik megyeszékhelyen tanulok, úgy választottam meg a szakot, hogy utána ebben tudja majd dolgozni is, és ne kelljen máshova elmennem.

A város melletti egyik településen vettem egy kertes házat, amit teljesen felújítottam.

Vettem egy Audi A4 autót is.

A szomszédok mikor megvették a házat, azt kérdezgették, hogy akkor a szülőkkel költözök vagy hogy lesz.

Mikor azt mondtam, hogy én egyedül nem akarták elhinni, egy csomó kérdésükből az jött le, hogy irigyek arra amim van.

Vettem egy csomó új kerti gépet, új lengőfűkasza, új sthill láncfűrész, mindenből szinte újat.

Az elején még jóba voltam némelyik utcabelivel, de mikor megtudták hogy nem dolgozok hanem egyetemre járok, és csak tanulok nem diák munkázok itthon, meg van saját kocsim, a sárga irigység látszódott rajtuk, azóta szinte nem is beszélnek velem.

Többségük 40-es korosztály főleg kétkezi munkából élnek, meg régi autókkal mászkálnak.

Az egyetemen szintén hasonló a helyzet, amikor kiderült hogy engem nem a szülők támogatnak, hanem megdolgoztam mindenért, és ennyi mindenem van, szinte mindegyik áskálódni irigykedni kezdett.

Egy szűkebb réteggel vagyok jóban, de ők is jó életkörülmények között élnek.

Miért viselkednek így az emberek, ha valaki csak egy kicsit is jobban él tőlük?