Hogyan jelentsünk ki egy vadidegen embert a lakásunkból?
Nem számít, hogy mi a foglalkozása annak, akitől a lakást megvetted, akkor is ő volt a tulajdonos. Én is foglalkozom ingatlannal, megveszek lerobbant lakást, aztán felújítás után eladom. Na most én nem ingatlanközvetítő vagyok ebben a szituációban, hanem tulajdonos.
Hogy az adás-vétel után néhány évre meghal a régi tulaj, hogy tudnám kivédeni? Ennyi ökörséget régen olvastam. Meg ingatlan maffiázást kiáltani mert elütötte a villamos, vagy a hajókötél! Ehh, az emberi butaság határtalan!
Folytatom, csak nem engedett többet írni:
Kérdező a jegyzőhöz menj, ne a ki-bejelentkezéshez. Tegyél panaszt, hogy tudtod nélkül valaki be van jelentve a lakásodba, és a jegyző hivatalból indítsa el a kijelentést vagy a bejelentkezés eltörlését. Nem kell elfogadni, hogy minden marhaságért a állampolgárnak kell fizetni, holott az adójával már egyszer támogatta a hivatal működését.
Nem számít, hogy mi a foglalkozása annak, akitől a lakást megvetted, akkor is ő volt a tulajdonos. Én is foglalkozom ingatlannal, megveszek lerobbant lakást, aztán felújítás után eladom. Na most én nem ingatlanközvetítő vagyok ebben a szituációban, hanem tulajdonos.
Hogy az adás-vétel után néhány évre meghal a régi tulaj, hogy tudnám kivédeni?
15-16 neked van egy saját tapasztalatod, miszerint egy rendes becsületes ember vagy, és ingatlanos. Nekem is van egy saját tapasztalatom, hogy van ingatlanmaffia ami mögött ügyvédek állnak és velük dolgozó ingatlanos alkalmazottak. A kettő nem egy kategóriában indul.
Ami itt gyanús volt:
Egy ember nem tud "csak úgy " bejelentkezni a tulajdonos tudta nélkül egy lakásba. A vevő is tudja, kik vannak bejelentve a lakásba, mikor veszi! Tehát az ingatlanost futtató ügyvéd tudta, amikor vette - hacsak már nem volt hulla az eredeti tulajdonos.
Köszönöm szépen a választ!
Nekünk is furcsa hogy az ingatlanosnak fogalma nincs ki lehet az illető nő, aki be van oda jelentve, de állítja hogy nem tudja. :(
Tulajdoni lap - ilyet kérhettek, azon rajta vannak a tulajdonosok és előzmények. Az is lehet, hogy ez a bejelentkezett ember is benne van a buliban. De sok minden lehet. A közös képviselőnél is érdeklődhettek, neki is tudnia kellene a bejelentett lakókról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!