Falun csak este 10 és reggel 6 között lehet aludni?
Faluja válogatja. Nyáron kicsit nagyobb a nyüzsgés. Én most egész héten szabin voltam és minden nap délig aludtam, abszolút semmi zaj nincs.
3 éve rendszeresen járok a fővárosba is, a belvárosban van a szállásom, na ott viszont aztán 6-kor már kel az ember a dudáló autókra, buszokra, villamosokra, éjjel meg az üvöltöző részegekre. Nyáron ha nyitott ablaknál kénytelen "aludni" az ember, akkor meg aztán igazából kár is lefeküdni, mert végig hangzavar van.
Vegyél fel CD-re 4 órányi tökéletes csendet, és amikor aludni akarsz, azt játszd le teljes hangerőn. :-))
Viccet félretéve: sehol sincs csend. Tanyán sincs. Viszont az emberi fül mindenféle zajt képes megszokni, és csendként érzékelni. Aki állomás mellett lakik, nem hallja a vonatzajt, csak ha kifejezetten odafigyel rá. Aki templom tövében éli életét, észre sem veszi a harang zúgását. A madarak csicsergése, vagy a szerelmed szuszogása is lehet viszont zavaró, ha nem szoktad meg.
Kisvárosban nőttem fel, város szélén, szántóföld mellett. Egyszer nem zavartak esténként a földeken dolgozók (sötétedés után amúgy sem tudnak melózni, max nagyon melegben, lámpánál, de akkor sem hangosak)
A szobám ablaka az utcára nyílik. Néha odahallatszik a strandról jövő rendezvény zaja, vagy a Voldemortok buliztak, de zárt ablaknál az sem volt zavaró. Én alapvetően füldugóval alszok, mert a kutyánk hangja elég éles, és általában hajnal 4kor rázendít. A füldugóval azt is átalszom.
Laktam panelban, onnan azért költöztem el, mert a felső szomszédok nem voltak hajlandóak befogni.
Most albiban lakom, de kertes házban, nagyváros kertvárosi részén, és nyugi van, ahogy otthon is. Pedig van a szomszédban csirke. Azt csak akkor hallottam, mikor átszökött hozzánk, és az ablakom alatt kárált kétségbeesetten.
Komolyan... engem még se a favágás, se a fűnyírás nem zavart úgy, mint a felső szomszéd. A legkellemetlenebb élményem a "faluból" az volt, mikor ablaktakarítás volt, és a szomszéd gumit égetett. Ez 1x történt meg a 26 évem alatt.
Szerintem a hiba a te készülékedben van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!