Mit lehet akkor tenni jogilag, ha a szomszéd kis háza pont 8 méterre van a miénktől és úgy épít rá emeletet a jövőben, hogy pont a mi szobánk ablakával szemben lesz?
Emeletes házban lakunk, s eddig annyira nem láttak be lentről a kis házból, viszont most egyenesen a mi szobánkkal egy magasságban fog lenni az ő emeletük, így teljesen be fognak látni.
A szomszéddal közös udvarban lakunk a telekkönyvi kivonaton is, viszont az előző lakók eléggé rossz viszonyban voltak velük éveken át ...
5-nél a pont.
Mindenképpen kellene a beleegyezésetek. Tájékoztatást kellett volna kapnod arról, hogy pontosan mi épül melletted, milyen lesz, sőt sok helyen még a színéhez is hozzá kell járulniuk a szomszédoknak.
Ha az aláírásod nélkül állnak neki a munkának, akkor nagy valószínűséggel nincs engedélyük.
Önkormányzat, építésügyi osztály vagy nem is tudom mi a neve. Ott már segítenek.
Sziasztok,
Köszönöm szépen a sok hasznos választ.
Nagyobb város full központjában vagyunk, közel sok állami intézményhez, ilyenkor mindenki valahogy terjeszkedni és felfelé építkezni akar, vidéken-falun ez egy picit egyszerűbb és az engedélyeket is gyorsabban kapják meg.
Igen, 4-esnek igaza van: min. 2 m magasságban lehet ablakot vágni, illetve min. 2 méterre a szomszéd kerítésétől, viszont itt nálunk közös udvar van, amelyek már 20 éve a szomszéd saját magának akart volt megszerezni bíróságon úgy, hogy mi ki se tudjunk menni oda, pl. nagyobb ruhákat teregetni, szőnyeget porolni, stb. Ez az 1 emeletes ház pont 90 éves, az övé max. 40 és alig 30 m2.
Vajon az udvart hogyan tudjuk felosztani, s akár kerítést is tenni? A mi házunk épült lassan 90 éve és az ő kis háza garázsként épült a 60-as-70-es években ennek a háznak a telkére. Fontos lenne a kerítés, mert ha az meglenne, ő már nem nagyon tudna ablakot nyitni.
Feléjük nyílik a fürdőszoba és a nappalink, ahol a legtöbbet vagyunk, ahol a legtöbb élet fontos dolgait beszéljük meg, ahova a vendégeket leültetjük alkalmakkor :P. Meg fogom kérdezni egyik nap a tulajtól azt, hogy biztos benne, hogy naponta érezni akarja a sz … rszagot, cigi és kaja szagot? (két legutóbbit vendégek alkalmával). A szobánkból és fürdőből minden hang úgy hallatszik ki, mintha mikrofonba beszélnénk, a már meglévő visszhangzás miatt.
Én sem értem, hogy miért lesz így jó neki, viszont úgy gondolom, hogy cégeknek akarja majd kiadni bérbe.
Úgy tudom, hogy egyelőre csak a tervező által készített terv van.
Igen, azt is hallottam, hogy a szomszédok beleegyezése is szükséges és a színbe is beleszólhatnak, viszont az alsó szomszéddal, akivel jól kijövünk, mindenképpen 5 lépéssel előrébb szeretnénk lenni, hogy korrupció esetén azonnal tudjunk lépni a megfelelő jogi irányba. Igen, önkormányzathoz és az építésügyi hivatalba fogunk menni. A ház sajnos nem műemlék, így a műemlékvédelemhez nem tudunk már fordulni.
10es: egyszerű jegyzőre gondoltál vagy pedig más típusúra?
Mit javasoltok: milyen hivatalos úton kellene még elindulnunk?
Előre is köszönöm szépen.
Az ingatlan piac minden csak nem tisztességes, főleg, amióta 25 éve horribilisak lettek az árak. Ezt leginkább a mai 20-30 évesek tudják, akik családalapítás előtt-után vannak ...
Emiatt jó elővigyázatosnak lenni és ismerni a jelenlegi történyeket és újításokat.
Elég vizuális típus vagyok, de ezt most nem látom magam előtt.
Nektek az emeleten van a nappali élettér, ami szemben lesz az ő emeltével?
Vagy ilyen szintkülönbség van a telken, hogy nálatok a földszint az ő emeltével lesz szemben?
A telket már rég rendezni kellett volna, a közös tulajdonból mindig gondok vannak.
Egyébként meg logikus, hogy felfelé terjeszkedik, ha máshova nem tud.
De nyilván mindenhez engedély kell. Nézzetek utána.
De azért ne nagyon vesszetek össze, mert utána gáz lesz úgy egymás mellett élni.
Szerintem ez a 8 méter még bőven sok.
Mit csinálnál panelban? Ott egy plafon választ el két budit.
Sőt, laktam már olyan kertes, emeletes házban ahol a hét ház között egy kocsibejáró és még kb két méternyi hely volt. Ablakok is voltak szemben és egy pillanatra nem zavart a szomszéd. Pedig 14 évig laktam ott.
Előző vagyok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!