Ki akar dobni a főbérlőm, megteheti ezt így?
Én is el akartam költözni egy ideje, mert a srác nagyon trehány, rendetlen, a párommal folyamatosna kötözködi, legutóbb bunkó módon be is szólt neki, és amikor próbáltam vele beszélni, hogy a vendégeimmel ne bezséljen ilyen hangnemben, akkor még ő volt felháborodva. Ma meg írtam neki munka közben, hogy kérem szépen, máskor ne egyne bele a főtt kajámba, mert reggel elég kellemetlen azzal szembesülnöm, h nekem ebédre kevesebb jut (így szó szeritn írtam) Mire elkezdett bunkózni, h azért remélem, nem halsz éhen, és hogy megszűnik a lakhatási lehetőség, 2 heted van elmenni. Mondtam neki, hogy a szerződésben 1 hónap áll, mire elkezdi, hogy az részletkérdés, de mivel pesti vagy, megoldod. A páromat pedig kitiltotta a lakásból ( aki mindig tisztelettel állt hozzá, segített takarítnai, vett sok mindent a háztartásba, hirtelen fordult meg ez az egész, sztem féltékenység lehet mögötte, nem vagyok benen biztos) A kérdésem a következő:
-elvileg nem teheti meg, hogy 2 héten belül kirak, ugye ebből nem lehet bajom?
- a kauciót ugye vissza kell így adnia? 25-én fizettem volna megint (am mindig időben fizettem, max 1-2 napot csúsztam, ha késett a fizetés)
Pont rosszkor jött ez az egész, jövő héten lezs párom diplomaosztója, és utazunk el hétvégére, ami már ki van fizetve...ezért is nehézkes a lakáskeresés. Eléggé el vagyok keseredve.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A szerződés, az szerződé, az egy hónap az egy hónap, a kaució meg visszajár.
Ocsmány dolognak tűnhet, de egy ne m gyenge fegyvered mégis van: 99%, hogy ő nem kért adószámot a lakáskiadásra, így ez után adót sem fizet, tehát nem nagyon fog örülni, ha a jog útjára kerül a szemétkedése.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát persze óvatosan, - de hátha a fickó meg nm hallott erről....
Meg nem is kell a NAV-nál felnyomni, szerintem elég, ha bíróságot emlegeti a kérdező...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!