Még így is bunkóság nem köszönni?

Van egy szomszédunk, akivel mostanság igazi jó szomszédi iszonyt ápolunk. Régebben semmi gond nem volt vele, a tesómmal mindig mentünk át hozzá segíteni gyümölcsöt szedni. Ez volt kb. 7-8 éve (most 17 vagyok). Viszont az utóbbi pár évben mintha az öreg megváltozott volna. Elkezdte csak úgy lepermetezni minden löttyel a fáinkat (természetesen úgy, hogy átjött a kertünkbe és onnan), kinyírta anyám rózsáit, mert neki nem tetszettek (!!), a kerítés mellett lévő meggyfa csemetéből szó szerint kinyírt egy darabot. Mentem haza egyik nap és a fa lobjának, ami amúgy sem volt túl nagy, a fele hiányzott. Hatalmas patália lett belőle, azt mondta, hogy túl közel volt a lomb a szőlőjéhez és nem tudta a szőlőt permetezni rendesen (a mi kertünkből ugye). Ilyen dolgokat rendszeresen csinál. A rózsákat pl minden tavasszal kinyírja a hülye permetező löttyeivel, holott közük nincs ahhoz, hogy a kerítés felénk eső részén van-e rózsa avagy nincs. Jól össze is kaptak a szüleimmel párszor.

Egyik nap kinézek az erkélyajtón és mit látok? A drága öregúr épp felvesz egy követ és megcélozza vele az egyik kutyámat. Na, ott szakadt el nálam is a cérna. A kutya egyébként az égvilágon soha semmit nem ártott neki, soha nem ugatta meg ok nélkül, semmi indokot nem adott rá most sem, hogy elkezdje dobálni. Szerencsére anyám még időben kirohant, hogy mégis mit képzel, mit csinál, így nem dobta meg a kutyát, de kevesen múlott a dolog.

Én soha nem voltam haragtartó ember, így amikor találkoztunk, mindig köszöntem neki továbbra is, bár azt tudni kell róla, hogy kb semmi nem hall már. Régen ha üvöltöttél, akkor hallotta és feléd fordult, de már azt sem, így ha mikor mentem haza és háttal volt nekem, nem vesződtem azzal, hogy üvöltözzek neki, hogy "Jónapot!".

Egyik nap ugyanez volt a helyzet: Ő a szőlőjével bíbelődött (naná, hogy a mi udvarunkból), nekem háttal volt, így mentem tovább. Erre hallom a hátam mögül, hogy felemelt hangon köszön. Megfordulok, visszaköszönök, megyek tovább és hallom, hogy ordít utánam, hogy mit képzelek magamról, hogy nem köszönök, stb, mindennek elhordott. Elkövettem azt a hibát, hogy nem fordultam vissza és magyaráztam el neki, hogy mivel süket, nem hallja azt sem, ha torkom szakadtából üvöltök neki, amit már egy csomószor megtettem és nem hallotta. Mentem tovább. Ő meg mondta, mondta. Aztán még a sövény mögül is hallottam, hogy még az egyik utcában jövő emberkének is, valami ismerősének elújságolja, hogy milyen neveletlen vagyok. A hab a tortán az volt, amikor ő már visszafordult a szőlőjéhez, a néni meg, akinek elújságolta, hogy milyen romlott a mai fiatalság, még akart neki valamit mondani. Naná, hogy nem hallotta az öreg, hát a néni már üvöltözött neki egy ideje, hogy "Ernő!" mire Ernő bácsi megfordult és annyit mondott: "Jaj, te még itt vagy? Hát tudod, hogy süket vagyok!" Na, ott már röhögtem a sövény mögött..

Igyekeztem elkerülni onnantól az öreget, nem akartam mégegy kínos szituációt, azt meg tudtam, hogy na, innentől komolyan nem fogok tudomást venni róla, hogy a fél hegynek elújságolta, hogy mekkora neveletlen vagyok teljesen alaptalanul.

Ma mentem haza, hát természetesen megint a szőlőjét metszegette. Ott volt vele a lánya is, vele semmi bajom. Gondoltam, úgy sem úszhatom meg, hogy megfordulok és elrohanok, hát köszöntem a lányának, visszaköszönt. Elmentem az öreg mellett, naná, hogy megfordult és utánam kiabált, hogy "Jó estét kisasszony!" Persze megint abban a hangnemben, amit annyira "szeretek". Szóval így kutyamegdobálás és rágalmazás után mentem tovább nyílegyenest, nem reagáltam, aztán még hallottam, hogy megy panaszkodni a lányának. Csak azt sajnálom, hogy nem volt egyedül az öreg, mert így komolyan úgy tűnhet, hogy én vagyok a pofátlan, pedig nem tudja az előzményeket.

Szerintetek mit kellene tennem ilyen helyzetekben, mikor találkozom vele? Forduljak meg és magyarázzam el neki, hogy mivel süket, folyamatban nem hallja, ha hozzá üvöltözöm? Vagy továbbra is nézzem levegőnek? Mert szerintem simán megérdemelné.