Új faluba költöztem. Itt lakom lassan 2 hónapja. (többi lent? , fontos! )
Az utóbbi időben feltűnt, hogy egyre több kóbor kutya van az utcán, vagy az itteni lakosok a kutyájukat póráz nélkül viszik.
Nekem két kutyám van, egy Cane Corso, és egy Bullterrier.
Egyszer amikor mindkettőt sétálni vittem(pórázzal, szájkosárral) odajött 2 férfi, olyan 40 év körüliek voltak, és azt mondták, hogy ez nem lesz jó, hogy egyszerre viszek két ilyen kutyát sétálni.
Mondom neki, másik meg póráz nélkül viszik, egyszer majdnem megharapott egy ilyen német juhász szerű kutya.
Azt mondták őket nem érdekli, fejezzem be ennek a két kutyának a sétáltatását.
Jól felhúztam magam, azt otthagytam őket. Mivel nem vagyok ismerős annyira itt, visszafogtam magam. A szomszédnak elmeséltem, és azt mondta ne foglalkozzak velük. A szomszéd nagyon jó fej!:-)
Ezeket most mire véljem?
F/27
Ahogy a szomszédok is mondták nem kell velük foglalkozni.
Csak irigykedtek rád vagy a kutyáidra.
Ezzel nincs semmi baj ha sétáltatod őket, maximum abba lehetne belekötni ha nincs rajtuk szájkosár.
Ezen kívül az Isten se tilthatja meg, hogy sétáltasd a kutyáidat.
Sajnos sok hülye és irigy ember van és nem lehet őket teljesen elkerülni az életben. Egy megoldás van nem róluk tudomást venni.
Kitartást a továbbiakban. :)
Meg kellet néznem a googlén, milyen a kutyáid. Árát is írta... Falun lakom én is. Falusi ember (sok helyen) nem tartja normális dolognak, kutyáért, macskáért pénzt adni, hiszen ingyen is szerezhet. Örzöm is a perzsa cicámat!!
Ne foglalkozz velük! Viszont tényleg vigyázz rájuk, mert képesek ártani a kutyáknak.
Sok az agyament ember.
"Odajött 2 férfi, olyan 40 év körüliek voltak, és azt mondták, hogy ez nem lesz jó, hogy egyszerre viszek két ilyen kutyát sétálni...Azt mondták őket nem érdekli, fejezzem be ennek a két kutyának a sétáltatását."
Ezért utáltam meg a falut.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!