Közös képviselő kiadhatja a tulajdonos elérhetőségét?
Mindig a csak a kibúvók, meg a megmagyarázás.
Egyszerűen bejelentést kell tenni, közösen, ismeretlen elkövető ellen, aki zajon, és emiatt romlik az életminőség.
Ennyi. A hatóság sem olyan tökkelütött, mint a nagyokosok képzelik.
"A főbérlő azaz aki kiadja a lakást nem is ebben a városban él"
Vagyis nem főbérlő.
Főbérlő az, aki szintén bérli a lakást, és ő továbbadja bérbe egy-egy szobáját a lakásnak, de maga is ott lakik. Aki tőle kibérel egy szobát, az az albérlő.
Akiről te beszélsz, az a lakás tulajdonosa. Aki benne lakik, az a lakás bérlője. Nem al-, fel-, fő- vagy mellék-, hanem egyszerűen bérlő.
Írtok egy tértivényes levelet a közös képviselőnek, amelyben jelzitek a problémát, határidőt szabva a megoldásra (8 nap), valamint az erről történő tájékoztatásra, kilátásba helyezve a jegyzőnél történő birtokvédelmi eljárás kezdeményezését.
Ha nem oldódik meg a dolog, akkor az illetékes jegyzőnél birtokvédelmi eljárást kell indítani (viszonylag gyorsan megy) és ingyenes. Azok majd lerendezik, ha kell bírságolnak is.
Sajnos a közös képviselő személyiségi jogok miatt nem adhatja ki a nevét és címét. Ugyanakkor a tulajdonosnak kötelessége lenni jelezni a közös képviselő felé, hogy kik laknak a lakásba. Ha magánszemélyként tesztek bejelentést a jegyzőnél sajna semmi sem fog történni, le fogják magukról rázni a felelősséget. Nekünk sokkal nagyobb problémánk van egy C kategóriás családdal, akik szintén bérlő, a tulaj meg lesz@rja. Ha a jegyző elutasít akkor lehet menni 15 napon a bíróságra.
Amit tudtok tenni, hogy lakógyűlés előtt napirendi pontra tűzitek és megszavazzátok az ügyvédi közbenjárást, hogy ő csináljon vmit. Pl. jegyzőnél feljelentés és bíróság.
Sajnos a legtöbb tulajdonos olyan gyökér p@raszt mint a 17-es. Szinte minden házban az albérlőkkel van a probléma.
18
Erre meg a do not disturb mód aktiválása a megoldás. Épeszű ember ezt amúgy is alkalmazza albérlet nélkül is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!