Ha valaki kertes házat szeretne, az miért zárja ki egyből a fővárost? Csak az ingatlan ára miatt?
Főleg az ára miatt. Unokatesómék most vettek kertes házat Budapesten, külső kerületben, ahonnan a bejutás kb annyi idő tömegközlekedéssel, mint mondjuk Ceglédről vonattal.
Felújítandó, 75nm 50 millió. Még 10et minimum rá kell tolni. Ennyiért tavaly nővéremék Martonvásáron vettek egy 110nm-es,két szintes, jó állapotú kerti medencés házat, ahonnan vonattal a déli 20 perc. Én is inkább azt választottam volna
Én személy szerint azért vágyok kertes házra hogy nyugalom legyen, csend, lehessenek állataim (nekem ez beletartozik a csendbe, nem zavarnak xd).
Namost Pesten se nyugalom, se csend, és valószínűleg olyan szomszédok akik nem bírják ha kukorékol a kakas, vagy trágyaszag van a kertben. Szóval én ezért megyek inkább vidékre.
Az ára miatt, na meg az ilyen drága kertvárosi helyeken sok a csokos. Utálom a neveletlen kölyköket, bandázó babakocsis inkuborokat akik az egész utcát elfoglalják, úgy tolják egymás mellett a babakocsit. Nem lehet füvet se nyírni soha, mert a kis Noelke épp alszik. Noelke és Kalelke persze egész nap visít, nyáron a kerítésemnek dobálják a labdát, meg mi egyebek.
A kevésbé felkapott, öregedő falvakat szeretem. Csend van és nyugalom.
"na meg az ilyen drága kertvárosi helyeken sok a csokos"
Ez egyáltalán nem igaz. A csokosok pont kiszorulnak az agglomerációba, mert a városokban olyan drágák a kertes házak, hogy oda még 50-60 milliot villantani kellene a csok mellé, ami a többségnek nincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!