Ez az új tapasztalatom az oka annak, hogy a városiak nem barátkoznak a szomszédokkal?

Vidéken nőttem fel, olyan faluban, ahol csak családi házak vannak, mindenki ismer mindenkit. A családok a szomszédokkal barátságban vannak, közösségeket alkotnak.

Ezzel szemben a városiaknál mindig is azt hallottam, hogy csak ritkán tartják a kapcsolatot a szomszédokkal - ez azoknál is feltűnő volt, akik városiként a faluba költöztek.

Ez után én falusiként városba költöztem egyszerre azzal, hogy önálló életet kezdek a tanulmányokat befejezve. Ez sem nagy város, de itt már több lakás is van egy épületben. Én pedig a szokásokhoz hűen barátkoztam a közvetlen szomszéddal. Sőt, még a szüleim is barátkoznak velük, amikor néha meglátogatnak engem.

Egy idő után egyre jobban elkezdett zavarni ez a kapcsolattartás, mégpedig a magánszférám miatt. A szomszéd sokat lát, hall. Nőket hozok fel a lakásba. A személy gyakran változik. Ez már eleve kínos, de ha még azt is feltételezem, hogy esetleg áthallatszanak bizonyos történések, azt kívánom, hogy bárcsak nem is tudnánk egymásról.

Ha nem lett volna ilyen szándékom, ugyanúgy alig lenne fogalmunk egymásról, mint bármely más szomszéd esetében. Tehát abszolút elkerülhető személy lett volna.

Ez a tapasztalat megymagyaráz számomra valamit, amit korábban nem értettem. De vajon ez a magyarázat rá? Ez a városban lakóknak egy alapvető tudása volt mindig is, ami meghatározta, hogyan viszonyulnak a szomszédokhoz?

Vagy ez nem is volt szempont soha, hanem egyszerűen az, hogy van elég kedves társaság a városban, amihez viszonyítva a közvetlen szomszédok személyisége nem annyira érdekes?