Van itt olyan, aki sosem lakott szobatárssal/lakótárssal, csak szülővel/egyedül/párral? Van valami előnye/hátránya?

Valakivel biztos lakott mindenki.

18-22 éves korig szülővel biztos utána vagy koli ami szobatársas vagy albi ami szintén más emberekkel van.

Persze hogy hárklisabb, mert képtelen alkalmazkodni nem is akar, én központúak. Megvan szokva a saját dolga és már más nem is jó.

Az is tud rugalmatlan és haklis lenni aki lakott már együtt másokkal. Pl. én.

20 évesen költöztem el otthonról, egy full idegen ember mellé lakótársként. Rettenetesen sz.r volt és 6 hónap után elköltöztem külön, egyedül. Kb. 1 évig laktam egyedül amikor összejöttem a jelenlegi párommal, de rajta kívül nem viselek el senkit, már a családomat se. Minden bajom van ha otthon kell valamiért aludjak.... Szerintem ez személyiségfüggő, nem attól függ hogy laktál-e másokkal vagy nem.

5ös én is hárklis vagyok szerintem pont az idegenek miatt.

Ugye otthonról ( 2 szülő. 1 nővér. 1 báty) albi 2 idegen hapsi mellé, utána koli egy szobába 3 idegen csaj mellé aztán albiban voltak lányok. Pasik. Mindenki után én takarítottam mindig wct mindent.

Laktam egyedül is akkor jobb volt a lelkemnek takarítás ügyileg.

Laktam exxel. Rendetlen volt mint a kva isten.

Most párommal lakok ő olyan szó szó... Van mikor elmosogat de azt is inkább csak akkor mikor látja h full ideg vagyok ..

Mosogatok aztán bele bassza nekem oda a szarját... Nem hogy elmosogatná... Aztán fújtatok nem szólok inkább mert a fejébe húznám... Nem vagyok én csicska... Ruhával is ez van ha én nem pakolom el senki ..

Kimostam mielőtt kimentem volna 3 hétre külföldre, mikor haza jöttem a ruhák a kanapén nem a szekrénybe, tiszta ruha a száríton ...

Mondom fasza ezt mindig eljátsza ha elmegyek hetekre.. azzal kezdem hogy takarítok mert hót retek minden..

Én másként fogalmaznám. Másokkal együttműködni, alkalmazkodni, érvényesíteni az érdekeimet (mert az is fontos ám, nem csak az alkalmazkodás) végső soron egy készség, amit tanulunk, és felnőtt korban rendkívül hasznos.

Egy készség elsajátításának vannak szintjei. Rokonokkal, szülőkkel együttműködni az óvi, meg az alsó tagozat. Ha tesód is van, akkor te különórán is tanulsz, ha még közös a szobátok is, akkor még nyári táborban is tanulod. A barátokkal lógás, házibuliba menés is mind-mind az általános iskola, amit valamilyen szinten mindenki kijár.

Aztán van a gimi: beilleszkedni egy sportcsapatba, párkapcsolatot fenntartani, haverokkal nyaralni, bulit szervezni közösen. Ezt már nem is mindenki csinálja végig. Kollégistának lenni már speciális tagozat + technikum.

A felnőttként együtt lakás másokkal már a felsőoktatás. Ha idegenekkel nyomod, akár közös szobában, az meg már olyan nekem, mint orvosin phd-zni.

Szóval: nem úgy fogalmaznék, hogy a phd hiánya hátrány, de aki doktoriig meng valamiből, az nagyon penge lesz. Azt már nagyon lehet érezni, ha valaki nem járt középsuliba, az már hátrányos. Ha meg általánosban bukdácsolt valaki, akkor komoly nehézségek várnak rá.

Az #5-ös meg szerintem az az ember, aki bukdácsolt általánosban, középiskolát is max túlélte, majd beiratkozott a felsőoktatásba, és egy szemeszter után inkább kiiratkozott.

Nálam lehet benne igazság, alapvetően szeszélyes ambivertált személyiségem van. Házibulik kivételével nem is nagyon szeretek vendéget fogadni, a szoba csak a saját világom. Ellenben én nagyon szívesen megyek bárhová. De például legjobb lánybarátom az ellenkezője, ő nem megy sehová és szívesen fogad engem magánál. Így pont a legjobb kettőnknek. :D Illetve most már párommal közös a szoba, vele abszolút működik az együttélés, és az átrendezéshez figyeltem neki is igényekre. Mást nem hozott az élet.

35/F