Hogyan jelezzem a szomszédoknak, hogy felújítások lesznek?
Nemsokára panellakásba költözök, ahol elég sok dolgot meg kell csinálni. (járólapozás, csempézés, polcok felfúrása, bútorok cipelése, húzogatása stb.)
Falusi ember vagyok, nem tudom hogyan szokás egy városi tömbben.
A lépcsőházban lévő hirdetőfalra szeretnék kiírni valami olyasmit, hogy kb. két hétig felújítási munkálatok lesznek a harmadik emeleten, igyekszem olyan időpontra ütemeztetni a munkálatokat, amikor nem sok embert zavar a pihenésben, a kellemetlenségért elnézést kérek, és köszönöm a megértést.
Illetve ilyenkor, mint új lakó, azért illik odaírni, konkrétan melyik lakásban lesznek ezek a munkák? Nevemet is odaírjam alá?
Pont így. Ez a normális gyakorlat. Nagy betűkkel, olvashatóan írd. Nyilvánvalóan aláírva, nem is értem, hogy képzeled anonim.
Nem kell a közös képviselőre bízni, köze nincs hozzá.
4-es, egyetértek, én írtam a hármast. Én udvarias ember vagyok, de ennek nem túl sok értelmét látom. Kicsit fura, amikor ezt az udvariasság hiányának hiszik, miközben az emberek nagy része annyira trágár a hétköznapokban, hogy percenként potyognak a szájukból az ilyen kifejezések.
Társasház esetében lehetetlen elkerülni, hogy időnként hangos munkálatok ne legyenek. Ha valaki ezt nem teszi meg, idővel lakhatatlan lesz az ingatlanja, pár évtizedente meg ajánlatos nagyobb felújításokat is csinálni. Akit ez nagyon zavar, menjen egy tanyára lakni. Tudom, hogy zavaró, de sajnos nem elkerülhető. Akkor lehet probléma, ha valaki szenzoros túlérzékenységben szenved (pl. autista). Őket gyakran a hétköznapi zajok is idegesítik, van, aki csak füldugóval tud keresztülmenni a várososn.
Teljesen elég, ha szépen, olvashatóan kiírod ezt egy lapra, amiből készítesz több példányt is, és több helyre is kiteszed azokat, hogy biztosan lássa a többi lakó, ha leesik is egy, akkor is legyen még belőle több.
Csak ne felejtsd el a neved is kiírni mellé, aláírással is ellátva.
Mindenképp írd ki ezt nekik, ez a minimum. Kellemetlenséggel jár, mindenkinek, így legalább nem is éri őket váratlanul, valamelyest fel is tudnak rá készülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!