Ki él még a családjával együtt?
Én jelenleg átmenetileg otthon élek.
Nyáron költöztem ki külföldre albiba a párommal, de nem tetszett, hazaköltöztünk.
Most épp otthon lakom, de legkésőbb nyáron újra összeköltözünk. Korábban 3 évet voltam kolis.
(Egyetemre mentünk ki, kiiratkoztam, ösztöndíjakat vissza kell adni stb. Plusz a párom megcsúszott az egyetemmel, így csak tavasszal végez, addig neki van kolija gyakorlatilag majdnem ingyen)
Pénzem lenne elköltözni, de fél évig távol voltam a családomtól, most ez nem baj. Párommal már költöznék újra össze, de ez még egy tartható dolog, tervezzük és van belátható határidő.
Egyébként februártól egyetemista leszek én is, munka mellett.
Szintén 22 vagyok.
Én tervezek majd egyszer saját lakást is, de ez nem egy közeli terv.
Ugyanaz a helyzet mint a hatos válaszolónál. Munkahelyem 10 percre van busszal. Családi házban élünk. Bár sokszor szégyellem bevallani már másoknak, hogy még mindig itthon élek. Van párom, de ő másik városban lakik. Majd tervezünk összeköltözni, csak nem tudjuk melyik város lesz a befutó, vagy egyáltalán maradunk-e az országban. Addig albérletet meg felesleges fizetni. Fizetésem se túl magas.
22 évesen még nem izgultam ezen, hogy itthon élek. Egyetemre jártam akkor, a többség szintén a családjával élt. Szóval nyugi! Gyűjtögess. Előbb utóbb összejön!
29N
23 vagyok, és még a szüleimmel élek. Van valamennyi félretett pénzem, de édes kevés az egy saját lakáshoz.
Nekem az a tervem, hogy mesterképzést külföldön végzem már, aztán ott keresek majd állást, és társat is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!