Pszichopata szobatárssal hogy lehetne kiszúrni?
Hatékonyan. Nem egy szobában vagyunk csak egyik lakótárs a bajos.
Ötletek?
Már kb két hónapja szóltunk a tulajnak hogy dobja ki.
Mi békén hagyjuk ő az aki kötekedik. Konkrétan kidobta a szemétbe a másik lakótársunk kajáját a hűtőből a tudta nélkül. És nem is tagadta amikor szembesítettük.
Nem biztos, hogy pszichopata. Nem százas, maradjunk ennyiben.
Nem kiszúrni kell vele, hanem kőkeményen befenyíteni, és úgy "elbánni" vele, hogy ő akarjon lelépni, és ne legyen neki szava, ha hagyjátok, és kis nyomorult módra "becsicskultok" emiatt, akkor sehogy nem fogtok kiszúrni vele, sőt, akkor éppen, hogy ő szúr ki veletek. Miért vagytok ilyen kis mimózák? Többen vagytok basszus, ideje cselekedni.
Boldog karácsonyt!
16# Igazad van. Viszont kezdünk rájönni hogy súlyosabb nála a helyzet. Konkrétan azt sejtjük hogy valami pszichotikumot szed mint gyógyszert, lehet hogy skozofrén vagy ilyesmi. És rájöttünk hogy hazudik. Ha kérdőre vonjuk valamiért, tagad. Pl. Konkrétan tudom mit tettem a mosógépbe kimosni. /Saját ruháimat ugye/, erre ő, bezárkózott fürdeni, ahol a mosógép is van, ami közben végzett a program és biztos hogy kilopta belőle egyik ruhámat. Meg pl eszi a vajat, amikor szólok neki hogy azt én vettem az az enyém, állítja hogy az az övé és adja a hülyét hogy mikor hol mennyiért vette de blokkja nincs.
Beteg.
Szerintem az illető vagy skizofrén, vagy súlyosabb autista.
Költözzetek tőle külön, de ne bántsátok, szenvedő ember.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!