A budai "életfeelinget" csak Budán lakva lehet megérezni?
8 éve élek Budapesten, most fogalmazhatunk szó szerint úgy, hogy Pesten.
A 7. 13. 14. kerületben éltem ez idő alatt, valamint 2x dolgoztam Budán a Gellérthegy mellett és a Bikás Parktól kb 5 perc sétára.
Vannak kolléganőim, akik jönnek ezzel a dumával, hogy ha Pesten kéne élni, ők inkább visszamennének vidékre, szóval csak a Buda.
Én sokszor nem járok Budán, de arra emlékszek, hogy amikor átjártam dolgozni akkor semmi extra érzésem nem volt, a Bikás Park környéke nekem kifejezetten lelombozó volt. Konkrétan a Díjbeszedő Holding Zrt-nél Budapest, Vahot u. 8 szám alatt dolgoztam, tehát arra jártam sűrűn.
Meg a kelenföldi részt ismerem minimálisan, azt inkább csak utazás kapcsán, mikor Balatonra megyünk.
Most eljutottam oda végre anyagilag, hogy hitellel megvehetném az első saját lakásom és sokat beszélünk erről ebédszünetben a kollégáimmal, és a többség arra szavaz, hogy jöjjek át a 11-be, de olyan nagyon nagy ész érveket nem tudtak mondani.
Jöttek ezzel, hogy kevesebb a kéregető, meg züllött ember. Meg hogy a belváros is könnyen elérhető.
Én egyedül azzal tudtam érvelni, hogy 13-14. kerületet ismerem legjobban valamint ezekhez van közel a Margit-Sziget és a Városliget ahova én valóban sokat járok ki, főleg kerékpárral pihenés céljából. Ezek viszont jóval messzebb vannak Budától.
Erre viszont azt mondták, hogy Budán is nagyon sok kirándulási lehetőség van, amit én nem ismerek személy szerint, így nem ezt akarom megkérdőjelezni, hanem a tudatlanság beszél belőlem.
Tudnátok mondani dolgokat, hogy pontosan mivel is jobb Buda?
Én mikor így átutazóba vagyok, engem sose csap meg, hogy volna benne valami különleges, DE ez nem zárja azt ki, hogy valóban különlegesebb, mint a Pesti oldal, csak nekem még nem tűnt fel.
Vagy mondanátok konkrét helyeket ami esetleg segítene meggyőzni? És itt nem a Kelenföldi Plázára gondolok, hanem inkább környékekre, látnivalóra, zöld területre. Vagy a jó közlekedési résszel bíróra stb.
Vidéki vagyok, de érettségi óta, 20 éve Budapesten élek. Az első 10 évet Pesten (V., VI., XIII. kerületek), a második 10 évet Budán (I. III. XII. kerületek). Bárki bármit mond, Buda jóval élhetőbb, zöldebb, tisztább, csendesebb, kultúráltabb, pihentetőbb. De ki milyen beállítottságú. Nekem azért fontos a környék, mert napjában 3x viszem sétálni a kutyámat, futni is gyakran járok el, ezért szeretem, hogy zöldövezet vesz körül, ellenben ki nem állhatom a nyüzsgést, a betont, a szemetet, a forgalmat.
És igen, előbb költöznék vidékre, mint Pestre...
"A budai "életfeelinget" csak Budán lakva lehet megérezni?"
Nyílván igen.
Szerintem hótmindegy hol él az ember: Csenyétéén vagy Budakeszin.
Az érzés ugyanaz tud lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!