Miért érzem rossznak/nehéznek azt amikor már kénytelen vagyok rászólni egy hangos szomszédra/lakótársra? És, hogyan lehet hozzászoktatni magunkat ahhoz, hogy ez lenne a normális pedig?

"Mit gondoltok, miért nehéz ez?"

MERT ellentétben a többséggel, TE kulturember vagy

Nekem azért nehéz, mert belegondolok ilyenkor a másik helyzetébe.

Pl. előfordult, hogy én otthon főztem, épp sercegett a hús a serpenyőben, a másikban rotyogott a lecsó, ment a mosógép, mindezek mellett én azt hittem, halkan hallgatom a zenét, de jött a szomszéd felvilágosítani, hogy nem, sőt, azt is hallja, ahogy éneklek. Jóban vagyunk, meg igazából ő is úgy jött át, hogy elpoénkodta az egészet, de akkor is majd elsüllyedtem szégyenemben, hogy mekkora tapló vagyok.

Aztán csomószor meg megkérsz valakit, hogy hagyja abba a zavaró, tapló viselkedést, és még neki áll feljebb... Szóval ezért is lehet nehéz, hogy félsz a konfrontációtól.

Meg függ a kérés jogosságától is. Én volt, hogy éjszakásban dolgoztam, és a lakótársam telefonált valakivel, és elindította a mosógépet délután egykor, és az első gondolatom az volt, hogy ne már, ezt nem teheti velem. Aztán rájöttem, hogy én meg nem várhatom el tőle, hogy a -5 fokban sétálgasson az utcán telefonálva, meg mosodába vigye a cuccait, csak azért, mert olyan a beosztásom, amilyen, szóval inkább betettem valami filmet és próbáltam visszaaludni.

Nekem ilyenkor az a bajom hogy óvónéninek érzem magam. Számomra nagyon fura hogy elvileg felnőtt embereknek maguktól nem jut eszébe hogy esetleg léteznek mások is rajtuk kívül.

Meg ilyenkor sokan csak felháborodnak hogy nekik joguk van a zajongáshoz.