Panelban kisgyereket nevelő szülők miért gondolják, hogy azért mert ők bevállalták a gyereket a szomszédnak is el kell viselni a következményeit?

Én csak annyit szeretnék hozzáfűzni hogy a 80-as 90-es években voltam gyerek, és panelban nőttünk fel a báttyámmal együtt. Tisztán emlékszem hogy a szüleimmel rendszeresen lejártunk a helyi játszótérre, arra is hogy nem lehetett nagyon "balhézni" mert akkor csitítottak egyből, sőt még arra is megtanítottak hogy illedelmesen köszönjek a szomszéd bácsiknak és néniknek, és viselkedjek jól. Voltak más gyerekek is a házban, őket is annó még rendesen nevelték, mindenki tudott viselkedni, és nem voltak ilyen jellegű problémák a szomszédságban. Sőt kifejezetten barátságos, összetartó légkör volt a szomszédokkal is.

Ezek egy részét utólag kérdeztem meg a szüleimtől, mert kíváncsi voltam, és hát nyilván az ember gyerekkorában sokmindenre másképp emlékszik. De mint kiderült, tényleg így volt. Ráadásként a szüleim rendesen meg szoktak lepődni, milyen horror lakótelepi, modernkori storykat mesélek néha nekik. Vagy ami nálunk történt, vagy ismerősöknél, barátoknál, vagy akár amiket pl olvasni szoktam, akár itt gyakorin is.

Nagyon megváltoztak az idők és az emberek mostanra, ez érezhető.

Szerintem még mindig működik a morcos szomszéd, mint az én kiskoromban, szintén a 80-90-es években, ahol kopogott a szomszéd, ha zajongtunk, most is ismerek olyan kisgyerekes családokat, akik ha nem földszinten laknak, akkor rájuk szólnak, ha a gyerekek ugrálnak a lakásban, mondják is az alsó szomszéd nevét, hogy jön az xy és ne zavarjuk őt, szóval szerintem ne általánosítsunk.

Nem muszáj morcos szomszédnak lenni, nézd át a házirendet és hivatkozz rá, mutatkozz be nekik kedvesen és kérd meg tőlük KEDVESEN, hogy tartsák be a házirendet. Általában reggel 7 és délután kettő között oké zajongani, aztán két óra délutáni pihenő alatt négyig csendet kérünk és általában 10-11 után már megint csönd elvárás szokott lenni. Elmagyarázhatod a felnőtteknek, hogy zavar a zaj, hátha elérik a gyerekeknél is, hogy ne zajongjanak, de én is laktam egy fél évet panelben, ott még azt is hallottam mindig, ha három emelettel messzebb sóhajtott valaki, szóval nem kis kihívás, belátom, de mégis próbálj meg beszélni velük és próbálj alternatívát is ajánlani nekik, pl. közeli parkkal vagy társasjátékkal, amivel lekötöd a gyerekeket.