Költözés sok évtized után, mennyire visel meg?

Majdnem 26 év után jöttem el végleg külföldre, nem viselt meg.

Az csak egy ház, ráadásul egy kisvárosban, ahol semmi értelmes dolgot nem lehetett csinálni, értsd. ha moziba, szórakozni akartam menni, be kellett menni Bp-re, ahonnan éjszaka már jöhettem haza, mert semmi nem járt.

Ha nem volt autóm - nem volt pénzünk 2-t fenntartani -, akkor egy csomó munkalehetőség kiesett, mert bkv-val nem értem volna be. Vagy 2 órát utaztam csak a melóhelyre, majd ugyanennyit vissza.

Gyerekként még oké volt, felnőttként viszont utáltam az egészet.

Egy ideig laktam Bp-n, ami jó volt, csak aztán x okok miatt hazakényszerültem.

Én kb 20 év után költöztem városból egy falusi házba. Annyiból viselt meg, hogy hozzá voltam szokva ahhoz, hogy városban volt minden. Hiper- szupermarketek, jobb volt a tömegközlekedés is,gyakrabban mentek buszok mindenhová. Itt nincs okom biciklizni, gyalog útrakelni mert nincs hova menni egyszerűen. Kevesebbet mozdulok ki. Át kell mennem a városba mindenért.

A régi ház viszont nem hiányzik. Kisebb volt. Beköltöztek a környékre a c1gány0k. Volt, hogy lefosták a házam oldalát. Este buliztak. Nappal a pulya vonyított. Átugráltak a kertembe. Itt viszont haláli nyugalom van. Ha a ház előtt kint hagyok valamit nem lopják el.

A környékre se néznék újra, biztos amúgy is lelakták már szerencsétlen házat....

Mármint a lakás/házat érzed úgy hogy hiányozni fog, vagy a város, vagy az emberek, vagy mi?

Nekem a varos és a lakás sosem hiányzott, nem vagyok egy szentimentális ember, ezeket a dolgokat az ember használja, az embereket szereti.

Hozzájuk meg simán visszamehetsz látogatóba.

Szüleim által épített házat adtuk el mi is, 20 éves voltam, a tesóm 18.

Majd megszakadt a szívem, de költöztünk más városba, muszáj volt eladni.

Pár évente járok arra, teljesen lakatlan, égig ér a fű, siralmas látvány.. Állítólag bedolt a devizahiteluk...

De jó nekünk ahol most lakunk, elképzelni nem tudom hogy oda visszaterjek valaha. Közben majdnem minden oldalról cigány szomszédok lettek.

Életem első 14 éve után költöztünk el, számomra eléggé váratlanul és gyorsan. Budapest, külvárosi szép zöld lakótelep, de mégis kisebbfajta városközpont, forgalmasabb tömegközlekedési csomópont mellett. Nagyon szerettem gyerekként, minden közel volt, tényleg kb bármi speciális üzlet vagy szolgáltatás amire most utólag felnőtt fejjel vissza tudok gondolni, az ottvolt pár100 méteres távolságon belül, sétatávra vagy 1-2 megállónyira. A folyamatos nyüzsgés és üzletek, fények és színek kontrasztja a békés nyugodtabb parkokkal, szép zöld játszóterekkel, kiserdővel. Biztonságos is volt a hely, rengeteget kalandoztam odakint barátokkal, tényleg úgy ismertem minden helyszínt odakint mint a tenyeremet.

Innen költöztünk el végül kertvárosba, saját családi házba. Sokkal nagyobb szobám lett, a kert is nagyon szép volt, a környék méginkább zöld és sokkal elitebb, saját kutya, nyáron sütögetés, medencézés és kerti partyzás, mégis éveken át nagyon szokatlan volt nekem az egész, és igencsak hiányzott a régi környék, és az otthagyott nagyvárosi életérzés.

Végül az idő segített. Amúgy szerintem ezek nem csak életünk helyszínei, hanem egyfajta identitást is adnak az embernek, az hogy hol és hogyan is él éppen. Kicsit hasonlónak érzem mint egy hosszabb és minőségi párkapcsolatot, ugyanúgy a lényünk részévé válik, és ugyanúgy minden megváltozik amikor a jelenből múlttá válik.

Viszont idővel, néha akár évek alatt, de végül az új otthonával is azonosulni tud az ember. És onnét kezd minden egyre jobbá válni, a régit elengedve, az újat elfogadva, és szép lassan azonosulni azzal is :)