Van egy nagyon erős gyanúm arra, hogy a felső szomszédom a laptopomon és a telefonomon keresztül figyel, mit csináljak?
Egy kisvárosi panelban élek, és kb. tavaly január óta folyamatosan azt veszem észre, hogy minden videót, amire rámegyek, visszahallok a felső szomszédból, hisztérikus röhögésekkel társítva! Annyit tudok róla, hogy egy velem egyidős, korai 20-as srác, és mivel gyerekkoromtól az egész város, középiskolától meg már a fél megyében hírhedt voltam arról, hogy a generációm mindent megtesz azért, hogy minden gáz dolgot kiderítsenek rólam, ezért személyes ismerősökön kívül most már idegen emberek is azon dolgoznak, hogy végzetesen megalázzanak a lehető legjobban! Nemrég laktam Pest kellős közepén is, ahol egyszer boltból hazafele szembe jött két ember, akik megálltak, és azt mondták, hogy "Köszi, [becenevem] a liveot!", majd röhögve mentek tovább! Szóval nem csak engem figyelnek kamerán keresztül és a böngészési előzményeimet, de még terjesztik is országnak-világnak! Az elmúlt időkben meg akárhányszor rákerestem valamire, az 12 órán belül visszaköszönt az általam követett mémoldalaktól! Mit csináljak, ha nincs rá kézzel fogható bizonyítékom? Menjek fel hozzá, vagy egyből jelentsem a rendőrségnek?
U.I.: Volt, aki azt mondta, hogy csak paranoid skizofrén vagyok, és hallucinálok, de akárhányszor elmentem pszichiáterhez, azt mondták, hogy csak generalizált szorongásom van, majd felírtak egy gyógyszert. Nagyon remélem, hogy nem igaz az itt leírtak közül egyik sem!
Rohanó világban élünk. Őszintén azt gondolod, bárki veled van elfoglalva, miközben a forintja semmit nem ér, az árak meg lassan duplázódnak? Ha valami ismert vlogger lennél vagy trashceleb, akkor megérteném, hogy vannak "követőid", de az, hogy te elbújsz és van nem is egy, hanem egy rakás ember, aki azzal tölti az idejét, hogy utánad kémkedik rendkívül irreálisan és meredeken hangzik. Ha a dokik is azt mondták, hogy skizofrén vagy, akkor pedig vedd őket nagyon komolyan.
Van egy haverom, aki Jézusnak képzeli magát, amikor rohama van (vagy nem tudom, minek hívják ezt), azóta kapott gyógyszereket, hát kissé elhízott tőle, de normális él és viselkedik. Ismerem az ilyen tudatállapotnak a poklait, mert OCD-m van, de hidd el, van ebből kiút és messze nem vagy olyan érdekes, hogy bárki veled töltse az idejét, akármilyen hírneved van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!