Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » Milyen lehetőségeim vannak...

Milyen lehetőségeim vannak még, hogy a szomszédomtól tudjak végre pihenni?

Figyelt kérdés

Adott egy társasház. A felettem lakóknál van egy 3 éves gyerek, aki hajnalban kel, ilyen 5-6 óra körül minden nap és az az első dolga, hogy végig rohan a lakáson, majd utána még fel-alá rohangál kb fél órán keresztül. Lényegében minden nap így indul. Szóltam nekik, hogy ez elég zavaró, erre riadok fel hajnalban, többször is. Tök mindegy hogy hétvége vagy hétköznap van, nincs különbség. Többféle választ kaptam, az egyik verzió az volt, hogy ő még pici nem tudják neki megmagyarázni hogy ne csinálja; a másik hogy majd én is megtudom milyen ez ha nekem is 5kor fog kelni a gyerekem; volt olyan is, hogy oké, megpróbálnak valamit... Szépen kértem őket, mindenféle bunkózás nélkül. Amikor szóltam utána pár napig csendesebbek voltak, aztán ugyanúgy kezdődött elölről mindig. Napközben is rohangál a gyerkőc, meg ugrál, néha motorozik is a lakásban egész nap, (néha 1-1 órás szünetet tartva), ami szintén elég zavaró de azért már inkább nem szóltam, mondom nappal van, elengedem a dolgot.

Annyi változás lett, hogy hétvégén reggel 7ig nagyjából csend van, már ennek is örülök, de ha párom épp nálam alszik, akkor ő nem annyira, főleg, ha itt lakna velem, éjszakás műszakből jönne haza, esélytelen lenne számára, hogy pihenni tudjon napközben így, igazából ez lenne a fő ok ami miatt aggódok, hogy így hogy pihenjen majd. Nem is szívesen jön át hozzám szinte mindig én megyek hozzá, csak ő albérletben lakik és 70 km-re, ez se megoldás hosszú távon, hogy mindig menekülök itthonról, a saját lakásomból.

Volt lakógyűlés is, ahol a házirendben le lett tisztázva, hogy reggel 8 előtt tilos a hangoskodás meg egymás nyugalmát ne zavarjuk, de kb semmit nem ért. A közös képviselőnek is jeleztem a problémát, nem akar vele foglalkozni, meg igazából úgy az egész házzal se, nem csak az én problémámmal, le is akar mondani.... Sajnos ez az egymásra panaszkodás a többi lakónál is megy, ha valaki szólni mer valami miatt, akkor leharapják fejét, senki nem mer szólni már semmiért a házban szinte. Eléggé érdekes egy lakóközösség, ha lehet annak nevezni.

Szóval itt vagyok kimerülten... ez megy lassan 1 éve. Eddig nem jutottam semmire. Elköltöznék, de még vagy 23 évig fizetem a hitelt a lakásra, ez nem opció sajnos.

Én már teljesen tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. Nem tudom még milyen opciók vannak az én helyzetemben, amivel változtatni tudnék a dolgokon.

Minden tanácsnak, tippnek örülnék.



2022. márc. 11. 07:43
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
90%

Inkább kezeltesd az idegeidet 9, ahelyett hogy kapásból személyeskedsz, mert ez kizárólag téged minősít.

Ja, mert az nem egy primitív kőbunkó, aki le sem szarja, hogy a gyereke tönkre vágja más nyugalmát, ugye?! Az nem primitív kőbunkó, aki hagyja MOTOROZNI (???) a gyereket a lakásban, ugye?! De ha te bekapcsolod pl a zenédet, hogy tompítsd a szomszéd neveletlen kölkének a zajongását, akkor még te vagy a szar. Hagyjuk már. Az ilyen másból úgy sem ért, csak ha felveszed az ő “stílusát”. Érdekes olyankor valahogy nagyon tudnak nyígni, hogy őket ez meg az zavarja, de hogy ők meg a kölkük kit zavar az természetesen senkit nem érdekel.


És DE, IGEN IS fel tudja fogni egy 3 éves, hogy a lakás nem játszótér és körülöttünk mások is laknak! Nem kell egész nap kussban ülni, mégis hol írt ilyet bárki?? De az bőven a ló túlfele, hogy minden tetves nap a rohangálást, dübögést meg motorozást kell hallgatni! Azért van anyja meg apja annak a gyereknek, hogy nevelje és elmagyarázza neki, hogy a lakásban rohadtul nem motorozunk többek között. Ott a játszótér, ott lehet rombolni-tombolni, egy lakásban meg normális kell tudni viselkedni, mert semmivel nincs több jogod, mint a körülötted élőknek.


Érdekes mikor mi kis időre panelba kényszerültünk kb 3,5 éves voltam és hihetetlen módon anyámék képesek voltak megnevelni és megértetni velem, hogy nem futkározunk fel-alá a lakásban, mert nem csak mi vagyunk ott. Húgom fia szintén 3 éves, valahogy őt sem hagyják tesómék motorozni meg ugrabugrálni egész nap a lakásban, de nyilván abban van a hiba, aki nem hagy mindent a gyerekre….

2022. márc. 11. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
92%

Páran azt hiszik, hogy a világ körülöttük forog csak azért, mert teherbebaszta valaki őket és sikerült életben tartani a végterméket.


Csak szólok, ez nem eredmény. Ahhoz nevelni is kéne, hogy ne legyen fölösleges a létezése.

2022. márc. 11. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
92%

Elő a partvis-vagy seprőnyelet és ütni a plafont, mikor dübörög. Talán észreveszik magukat, hogy minden dübörgésre intenzív kopogás a válasz. Mást nem nagyon lehet tenni, ha a kérés nem használ és a közös képviselő tojik rá.

Laknak felettük egyébként? Mert azért a zajongás felfelé is megy.

2022. márc. 11. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

Felettük nem lakik senki, ők vannak a legfelső emeleten. Így nem érzékelnek semmit abból, hogy milyen az, ha az ember felett zajlik az élet.


A gyerek valószínűleg azért kel fel hajnalban, mert apuka 4 óra környékén fel kel, szól a tv amíg készülődik, (párszor felébredtem rá, de nem vészes, ezzel különösebben nincs probléma), majd 5 óra körül szokott elmenni dolgozni, gondolom arra fel szokott ébredni és rászokott, hogy ő is akkor kel. Erre tudok gondolni, hogy ezért van ébren ilyen korán mindig.

2022. márc. 12. 04:12
 15/16 anonim ***** válasza:
84%

Érdekes... mi is panelban nőttünk fel és ha döbögtünk, vagy ugráltunk apánk anyánk egyből szólt, hogy tiszteljük az alattunk lakót és ne zavarjuk.

Úgy tűnik ma màr mindenkinek mindent is szabad és senkit nem érdekel a lakókörnyezete. Szomorú :(

2022. márc. 13. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
57%
Add el ezt a lakást és vegyél egy tégla építésű, régi házban lévő lakást.Azok sokkal vastagabb falakkal készültek.Talán még pénzed is marad.
2022. márc. 13. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!