Jelentettek már fel olyasmiért, amit nem követtél el, vagy amit elkövettél, de nem volt törvénytelen? Hogyan oldódott meg az ügy?





A rühös szomszéd már a katasztrófavédelmet is ránk hívta, mert füstölt a kemény! (3 szintes ház a miénk, az övé egy vályog putri) Az egyetlen negatív következmény az, hogy ha rágondolok, olyan méreg fut el, hogy meg tudnék ütni valakit!.... Meg persze az, hogy a bíróságon kezdeményezett birtokvédelmi pere miatt előre kellett fizetni az ügyvédet, amit majd nyilván a végén megfizet, de na... (Amúgy ilyenek szerepelnek a periratban, hogy "reggel autó járatás, majd köszönés, hogy megy dolgozni"! Szerinte ezzel háborgatjuk az ingatlana birtoklásában! 😂)
Szóval az anyját üdvözlöm az ilyeneknek! 😂





Nem jelentettek fel, de sokszor fenyegettek már meg vele.
Legelőször középsuliban az osztályfőnököm akart feljelenteni, mert egy többnapos osztálykirándulás során (amire én nem mentem, mert utáltam az osztályomat) az osztálytársaim unalmukban kitalálták, hogy én xy embernek feltörtem a Facebook-ját.
Ezen kívül még 3 ember akart feljelenteni, de ebből ketten megvertek inkább, egy meg rossz híreket terjesztett rólam.
Az egyiknek a sérült kutyáját szedtem össze az utcáról, vittem orvoshoz, és mikor meglett a gazdi, ő ordítva jött érte, merthogy elloptam az utcáról a kutyáját, meg nem vagyok sintér. Rám akarta hívnj a rendőröket, de azok nem jöttek. Azóta is mindig nekem akar jönni, ha szembe találkozunk az utcán.
A másik egy hozzá járó kóbor kutyának keresett gazdit, én segítettem, találtam is messziről egy fiatal párt, akik el akarták vinni. Megbeszéltük mindenkivel, telószámot cserélt mindenki, a csávó megköszönte, hogy segítettem gazdit keresni, majd mindenki ment a dolgára. Még aznap este ordítva hívott fel a csávó, meg a párt is megfenyegette, hogy elloptuk a kutyáját, merthogy az amúgy az övé, és azonnal adjuk vissza, mert megteszi a feljelentést. A kutyában nem volt chip, az új gazdik aznap mentek is a dokihoz a kutyával, kapott chipet, mindent. Végül ők visszaadták a csávónak a kutyát, mert nem akartak balhét, a csávó szó szerint kivágta a chipet a kutyából, még pár napig lehetett szegényt látni az utcán erre-arra, aztán nyoma veszett. A csávónak azóta van 3 másik kutyája.
A harmadik meg nem nézte jó szemmel, hogy állatokat mentek, számtalanshor zaklatott emiatt az interneten és az utcán is, meg is vert a tesójával, valami rendőr ismerőse meg rám írt, hogy ha nem hagyom őt békén, akkor feljelentést megteszi, mert állítólag zaklatom. De azért ők járattak le a neten, meg hívogattak egész nap mindig más telefonról, meg küldték rám az ismerőseiket.





A szomszédom jelentett fel minden lehetséges fórumon.8 éven keresztül kellett védekeznem,mig végül a Kúria nekem adott igazat.Majdnem Straszburgig
el kellett mennem és rengeteg időmet elvette az ügy.Nem beszélve az egész
családom idegfeszültségéről.
Igen. Rendőr jelentett fel a kijárási korlátozások megszegése miatt. A helyszínen egyértelműen tisztázható volt, hogy nem követtem el, de azért végigfuttatták az egészet. 200e Ft büntetés, meghallgatás, büntetés mérséklése, fellebezés, bíróságra küldés...
Végül a bíróság egy év után megszüntette az ügyet, mert nem követtem el törvénytelenséget. Ezt ott helyben a rendőr is megállapíthatta volna. :(










Egyik ismerösöm többszöri zaklatás, és vita után megpofozott valakit, és az
illetö fejelentette. Mindkettöjüket behivák a Rendörségre. A rendör megkérdzte az ismerösömet, "igaz-e hogy megpofozta?" A válasz : Igen . A
rendör azt monda, 150... lesz a büntetés. Az ismerösöm letett az asztalra
300...-at, és ott helyben egy jo nagy pofont lekent a feljelentönek, mondván
hogy "ez is ki van fizetve".





Tulzott elövigyázat miatt lezárták a munkahelyem egyik bejáratát, de nekem kulcsom volt ahhoz az ajtohoz. És az üzemi párttitkár száraz pecsétjével is ellátták. A folyosó sötét volt, nem láttam pártvezetö pecsétjét, kizártam az ajtot, és bementem. Sürgösen elkellett mennem egy távolabbi helyre, de alig mentem pár száz métert, egy rendör megállitott, és azonnal bekisért a Rendörségre. Ez DE kb 9 ora körül történt, ott tartott este 19:00 oráig, több nyilatkozatot is diktált nekem, mindeniket szoó nélkül leirtam, de amelyik nem felelt meg azt nem irtam alá. Kértem, engedjen meg
egy telefonhivást, de nem engedte meg. Aztán a 10 orai " vallatás", és fenyegetés után feladta, nem tudott rávenni, h beismerjem hogy hibás vagyok. Végül a párttitkártol sürü bocsánatkérésekkel elköszönem, és kiengedtek. Ez a kommunista rendszerben történt.Nagyon rámmijesztett a rendör, és én is tudatában voltam, hogy sulyos dolog a vállalati pártvezetövel ütközésbe kerülni. Az ebböl az alkalombol összeállitott iratcsomag egy mély fiok legaljára került, soha senki nem háborgatott vele. Szeretném, ha egyszer a kezembe kerülne...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!