Jogosan mérges a szomszéd a felújítás miatt?
Azért létezik kompromisszum, a fürdőszobaújításnál sem minden munkafolyamat hangos, azt simán lehet közölni a munkásokkal, hogy a hangosabb részét igyekezzenek délelőttre időzíteni, ha lehet.
Plusz egy csomó olyan helyzet van, mikor áll a munka, száradási idők, stb. Időzítsék úgy, hogy ezek délutánra jussanak.
Nyilván lesz olyan nap, mikor nem jön össze, de azért többségében oda lehet figyelni. Csak ahhoz a munkások részéről is odafigyelés kell, nem pofavágás.
Mondjuk az aztán nagy kompromisszum, hogy átmegy hőbörögni, hogy az ő kölkei ekkor meg akkor alszanak, úgyhogy déltől egészen 3-4 óráig ne csináljanak semmit a munkások és miután még a kérdező a jó fej, hogy beszél a munkásokkal, nekiáll követelőzni, hogy akkor tolja el az egészet júliusig, mert neki úgy jó. Azért álljon már meg a menet! A kérdező meg majd hónapokig húzza a fürdője felújítását, mert a szomszéd gyereket szült, nem? Ez nem így működik.
Egy fürdő felújítása nem tart olyan hosszú ideig, hogy ne lehetne kibírni. Különben sem felújít az ember minden hónapban. Hozzám jönne a szomszéd ilyen stílusban követelőzni meg beszabályozni, hogy mikor újíthatok fel, nem tenné zsebre amit kapna és onnantól a kis ujjamat nem mozdítanám annak érdekében, hogy egy pillanatig is a kedvében járjak..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!