Miért flegma a szomszéd csaj?
Mindig én köszönök rá, ő sose köszön előre, nemhogy intsen vagy egy mosolyt eleresszen. A párja normális, de csak óvatosan mer velem beszélni, alig néz rám. Néha hallom, hogy veszekszenek, de igyekszek nem tudomást venni róla, nem akarok hallani semmit belőle. Én egyedül költöztem, van párom, de ő ritkán van nálam. Egyébként barátkozós vagyok, igyekszek jóban lenni a környékbeliekkel. Nyáron többnyire fürdőruhában voltam kint az udvaron, de nem illegettem magam, dolgoztam a ház körül.
Szerintetek tudnék egyáltalán, és ha igen, hogyan tudnék jobb viszonyt kialakítani vele? Ez így olyan béna. Látjuk egymást, de direkt nem néz rám, pedig csak annyi lenne, hogy “szia!”. Nem igaz, hogy jó neki ez a savanyú uborka-szerep. Érdemes igyekeznem, vagy csak olaj a tűzre, ha kedves vagyok? Ja, a lényeg: külvárosi-falusias jellegű a környék, pont azért költöztem ide, mert tetszett, hogy az emberek itt még összetartanak a szomszédaikkal. Kérlek, ne hülyézzetek le nagyon, hogy ennyire naiv vagyok.
Lehet, ő nem az az összetartó típus.
Hívd meg őket egy bemutatkozó kávéra hozzád, hátha összebarátkoztok.
Próbálltál vele beszélgetni?
Én is szeretek jóba lenni a szomszédokkal. De semmiképp nem erőltetném a dolgot ennél jobban.
Én azt mondanám, hogy legyél kedves, köszönj mindig és pont. Azért mert ők flegmák, illetlenek neked nem kell annak lenni. Én nem hagyom hogy mások parasztsága befolyásoljon engem.
Köszönök, de nem érdekel mi a helyzet utána. Részemről nyugtázom, hogy mindent megtettem. Amúgy egy idő után csak enyhülnek. Gondolj arra, hogy lehet olyan környékről származnak ahol nem nyitottak. Ez segíthet.
Nem kell közelebbi viszonyt kialakítani vele.
Látható, hogy ő nem akar barátkozni.
Lehet, hogy barátságtalan, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem nyitott, nem vágyik új barátságokra. Vagy valamiért nem a szomszédságban akar barátkozni.
Miért akarsz ennyire barátkozni? Szomszédok köszönnek, max egy két szót váltanak.
(Ráadásul ha lány vagy és fürdőruhában vagy a ház előtt sztem nem helyes akkor sem ha nem volt rossz szándékod. Mi is kertvárosban lakunk zöld övezetben de nem tudom elképzelni, hogy a kertváros vagy 4emeletes ház előtt valaki így tenne-venne. )
Amúgy vannak ilyenek, akik arrogánsak, savanyúak, félénkek stb stb. nem mindenki kedves és barátkozós. Nem vagyunk egyformák.
Nyomatekositja, hogy hat lepes tavolsag. Nem akar hogy vagy, hova mesz, nem jossz at viszonyt.
Beken kell hagyni.
#7:
Az ilyen klisés baromságaiddal tűnj innen, kösz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!