Nógrád, BAZ, Heves megye: élhető közeg lehet fiataloknak? Vannak még olyan települések, nagyobb összefüggő területek melyekben nincsenek romák?
Könyvtár szociális segítő szolgálatok templom
Mindegyik helyen jó dolgokat lehet tanulni.
Találhatsz egy két falut ahol kevés a roma, de a nagyobb városok Nógrádban elvannak cigányosodva pl. Salgótarján, Balassagyarmat, Szécsény.
(Nógrád megyében élek, ha gondolod írj)
Borsodot és Hevest jól ismerem, sajnos a statisztikai adatoknak nem szabad hinni, ezen a környéken rengeteg cigány van, sokkal több, mint amit hivatalosan lejelentenek. Viszont, ha tavmunkazol és jók az anyagi körülményeid, akkor itt is lehet találni olyan helyet, ami teljesen cigánymentes. Mind a két megyében vannak falvak vagy városrészek, ahol teljesen normális életközösség van. Viszont azzal sajnos számolnod kell, hogy amint beteszed a lábad egy közösségi térbe mondjuk a falun kívül, pl egy boltba vagy hivatalba, ott gyakorlatilag kikerülhetetlen, hogy ne fuss össze velük, és hát ebből adódóan egyszerűen nem kellemes ezeken a helyeken lenni, egy vásárlás alatt is nagyon gáz dolgokat tapasztalhatsz (mezítlábas gyerekek,beleesznek a kajába, stb, tudnék mesélni..) főleg segelyosztas idején.
Ezért én azt javaslom, hogyha nem számít a pénz, akkor csakis gazdagabb és cigánymentes helyre menj, ilyen pl Eger körül Felsőtárkány vagy Egerszalók, Gyöngyös környékén Gyöngyössolymos, Mátrafüred, Miskolcon a tapolcai rész, illetve Borsodban még Tiszaújvárost tudom még ajánlani, vagy Nyékládházát.
Most olvastam az új válaszokat. 3 napja voltam az egri buszpályaudvaron, na én ott sem láttam semmi gázos helyzetet, szerencse, hogy itt vagytok és mondjátok a tapasztalataitokat.
Sajnálom nagyon a helyzetet. Trianon megfosztott a legszebb hegyeinktől és ami maradt pár, az pedig élhetetlen környéken van. :(
Egernek is vannak cigánymentes városrészei, de ugye alapvetően nem tudod őket kikerülni, ha bemész a belvárosba, erről is írtam a 4-es válaszomban. Épp emiatt, ha ennyire zavar, akkor inkább ne költözz erre a videkre, bármennyire szép.
Mi Hevesben lakunk még, de hamarosan költözünk nyugatabbra, mert gyerekvállalás előtt állunk, és nem akarjuk, hogy itt kelljen oviba meg suliba járnia, hiába vannak jó iskolák is. Mi a fentiek miatt költözünk, hiába élünk viszonylag normális helyen, én utalom, hogy napi szinten el kell viselni őket a tescoban, az orvosi rendelőben, a kormanyablakban, igazából mindenhol ott vannak és hát tudjuk hogy viselkednek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!