Ki hogyan viseli a folyton okoskodó, mindenbe beleszóló emberek társaságát?

Sok szomszéddal összejárunk, én igazából ezeken a megjegyzéseken nevetni szoktam és visszakérdezek, hogy amúgy figyu már: te laksz itt? Erre általában észreveszik magukat.

Néhány ilyen finom rendreutasítás után levívtuk ezeket a csatákat. Azóta mindenki tudja hol a helye más lakásában. Max burkolt megjegyzések mennek.

A mi lakásunk teljesen rendben van. Modern bútorok, konyha, jó elrendezés, egyedi beépített szekrény, a burkolatok bár 10 évesek, az előző lakó választotta őket, de semleges színűek, igényesek. Nem cseréltettük le őket, mert csak átmeneti állomáshelyünknek tartjuk ezt a lakást, teljesen élhető, nem fordul ki a belem tőle, minket még kiszolgál. Mindent felújítottunk/felturbóztunk, ami ár-érték arányban nekünk megérte. Szeretjük a lakáskánkat, mindennek megvan a helye, nem zsúfolt, nincs tele kacatokkal, mindig rendezett hatása van, világos. Gondos gazdától vettük és mi is gondos gazdái vagyunk.

Ezzel szemben a szomszédoknál szedett-vedett bútor, kék, vagy rikító sárga fürdő, pepita járólap, 40 éves konyhabútor, stb. És még nálunk rendezkednének? Nyilván nem hagyom szó nélkül, de azért bunkózni sem szoktam. Szerintem ezek az emberek a saját "nyomorukat" (csúnyán kifejezve) akarnák kivetíteni ránk és minket is lehúzni. Csak hát nem megy. :D Van olyan szomszéd, aki tőlünk inspirálódva kezdett felújításba és esküszöm minden mozzanatukban azt érzem, hogy csak jobb legyen a miénknél.

Én sem szólok bele, hogy másnak ocsmány a fürdője, mert lehet neki pont az tetszik, vagy hogy nem praktikus a konyhája, mert lehet évekig gyűjtött rá, miért hozzam le az életről, hogy hosszútávon utálni fogja? :) Nem nekem kell használni és/vagy mindennap azt nézni.

Csak hogy egy apró példát mondjak a hülyeségre:

A mi konyhánkban nincs mosogatógép. Nem fért be a meglévő konyhába és nem akartuk átalakíttatni (az említett ár-érték arányba nem fért bele), úgy gondoltuk, hogy lehet enélkül élni. Nagyjából fél évig hallgattam, a szomszéd konyhafelújítása után, hogy "bibibí, nekünk az is vaaan". Én bár megfogalmaztam finoman, hogy hiába a bibibí, mi nem éreztük szükségét, örültem az örömének, és direkt nem mutattam ki neki soha, hogy gyerekes amit művel. Most, egy évvel később ő maga mondja el két hetente, hogy totál fölösleges, mert utálja pakolgatni és sosem használják... :D Na szóval én ezt ilyen lelki szegénységnek tartom. Van olyan szomszéd is egyébként, aki totál helyén kezeli a dolgokat és inspirálódtunk egymástól. Teljesen ugyanaz a lakásunk elrendezése, pl. tettünk polcokat valahova, megkérdezték, hogy zavarna-e minket, ha ők is tennének ugyanoda, mert nagyon tetszik nekik. Volt ilyen fordítva is. Szerintem ezzel semmi baj nincs.

Mindenesetre néha összejárunk, haverkodunk, de nem köttetnek ebből életre szóló barátságok. :)