Kezdőoldal » Emberek » Lakóhely, szomszédok » A szomszéd porszivozik, mit...

A szomszéd porszivozik, mit tegyek?

Figyelt kérdés

A felettünk lakó hetente kiporszívózik, amivel nem is lenne baj, de olyankor két órán keresztül jár a porszívó és hangosan karistolnak a fejünk felett.

Egy időben volt hogy hétköznap elkezdték és este 8 után is még csinálták, szólva lett nekik, azért bocsánatot is kértek, azóta erről leszoktak.

Most elkezdtek hétvégén porszivozni, de délután 2 óra után szoktak, amit egyértelműen tilt a házirend! Beszéltem már velük többször, olyankor mindig azzal jönnek, hogy mikor máskor csinálnák meg, dolgoznak meg mit tudom én, hova járnak.

Mit csináljak még velük, hogy megértsék? Az ember nem tud pihenni hétvégén vagy ünnepnapokon, mert húzogatják a porszívót a fejük fölött. Hiába mutattam nekik a házirendet, hogy 2 után tilos, nagyjából tesznek rá.



2019. okt. 23. 17:31
1 2 3 4 5
 41/47 A kérdező kommentje:

A helyzet azóta is fennáll. Ha találkozunk, megkérdik, hogy halljuk-e a porszívót, mondtam, hogy igen. De ugyanúgy porszívóznak ennek ellenére. AKkor minek kérdik? És még gúnyosan mosolyognak is.

Semmi problémám nem lenne, ha a házirend által előírt időintervallumban csinálnák, de sok szombaton átcsúszik. 2-ig lehet és van hogy fél 2kor kezdik és fél 4ig eltart. Miért nem kezdik el előbb amikor tudják, hogy ennyi idp kell nekik?

2020. márc. 10. 18:53
 42/47 anonim ***** válasza:
83%
menj pszichológushoz!
2020. márc. 10. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/47 anonim ***** válasza:
83%

Ez legyen életed legnagyobb problémája, de tényleg. Neked semmi sem jó, tipikus kötekedő típus vagy, aki azt keresi mikor mi miatt tudna pattogni. Ha hétköznap csinálták nem jó, ha hétvége délután nem jó, ha hétvégén reggel az sem volt jó. No komment. Örülj, hogy nem az én szomszédom vagy, ugyanis én kb minden 2. nap kiporszívozok munka után, tudniillik akkor van rá időm! Teljesen életszerűtlen és indokolatlan, hogy délután 2-ig lehet porszívózni hétvégén, ezt nyilván a sok vén trotty megszavazta, akiknek aztán oly mindegy, hisz mindig otthon vannak. Attól még a hétköznapi, dolgozó embernek is ki kell valamikor takarítania és ha csak akkor van rá ideje, akkor akkor van rá ideje, ennyi! Nekem jönnél pampogni, hogy hogy merészelek porszívózni és miért nem élek retekben.... Azt hiszem nem tennéd zsebre, amit kapnál, sőt onnantól egyre sűrűbben porszívóznék csak azért is, a lehető leghangosabban. :)

Szánalmas, hogy ilyen savanyú, sivár életed van, hogy egyetlen örömöd a házirendet lobogtatva kötekedni másokkal, mert belehalsz, ha heti 1x porszívózik a feletted lakó.🤦🏽‍♀️

2020. márc. 10. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/47 anonim ***** válasza:
71%
Én naponta porszívózok a háziállataim miatt. Persze hétköznap 5-kor letudom, hétvégén 10 órakor, 10 perces művelet. Nem szóltak érte sosem, mert nálunk semmit nem hallani a szomszédokból, ők se belőlünk.
2020. márc. 11. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/47 A kérdező kommentje:
Engem se zavarna ha csak 10 perc lenne, de nekik 2 óra sokszor! Abszurd! 2 órán keresztül huzogatják a fejed fölött a porszívót, megnézném mit szólnak azok, akik szerint nekem kell pszichológushoz mennem.
2020. márc. 12. 09:29
 46/47 anonim ***** válasza:
25%

Sokan milyen szerencsèsek vagytok h jobb hangszigetelésü lakásban laktok!

Alig halljàtok😀

Pedig kegyetlen tud lenni ha valahol irtó szar a hangszigetelése a padlónak.

Filmet nézni közben?felejts el!

50-60 dezibel kozott van zaj a mi lakásunkban ha felettünk porszivóznak

Ha szól a tévénk normál hangerön 40 decibel!

Ja és nàlunk 13-15 ig is csendidő van!

Vasárnap és ünnepnap 12-15 ig meg persze este 10 től

Az h nem tudja megcsinálni?jah persze heti 1 szer tölt időt otthon.

Hétfötöl szombatig nem lakik ott senki

Nem hiszen h reggel 6tol este 10 ig dolgoznak.

2020. máj. 30. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/47 anonim ***** válasza:
100%
Őszinte leszek. Melletünk egy nagyon fiatal pár lakik,a lánynak hetente jönnek a barátnői nyávogni 😁 A csaj maga ha napi 50-szer megy wc-re,akkor 50-szer csapja be olyan erővel az ajtót,hogy a szekrényen levő dolgaink zörögnek. Alattunk...alattunk egy idősebb roma pár lakik. Szerintem ennyi elég is 😂😂 Ezek állandóan kiabálnak,éjjel-nappal. Éjjel olyan mintha az ágyunk mellett állva kiabálnának. Szemben..szemben 1 pár és egy féri lakik. A férfi csendben van,a pár napi 2000-szer ki-be mászkál a folyosórácsot csapkodva,plusz van egy kistestű idegbeteg kutyájuk aki állandóan ugat. De tényleg állandóan. Pár napja éjjel kettőkor ébredtem a kutya örjöngésére. Körfolyosós ház a folyosó vége felé lakó fiatal drogos fiú a lakásunkkal szembeni rácsos ajtónál szokott a barátaival/ügyfeleivel bizniszelni éjjel 2-3 körül. 4-5 mélyhangú kezdő férfi beszélgetése. Jó ébresztő szokott lenni. Igazábol mi már unjuk,így péntek és szombat minden esetben hangos zenehallgatással telik nálunk. Persze szigorúan este 8-ig,utána már csak olyan hangerőn ami mást nem zavar.
2020. jún. 4. 05:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!