Sokan hogy csinálják hogy örök optimisták, mindent pozitívan látnak?

Ez legalább olyan rossz, mint a pesszimistaság, mert elfedi a tények egy részét, erőszakosan nem engedi megélni a negatív érzelmeket. Ez is egyfajta félvakság.

Ha rossz ér valakit, például hónapokig ápol súlyos beteget tökegyedül, minden lelki segítség bélkül, majd miután ő elhuny, még egyedül is marad, mert ő volt az egyetlen "lelki társa", akkor igenis szomorú lesz, maga alatt lesz akár hónapokig. Az ember érző lény, nem azért vannak érzelmei, mert az segít vagy nen segít. Igen, nem hozta vissza a Családtagomat, de ettől még van érzelmem.

Ha unalmas munkahelyem van előrelépési lehetőség nélkül, nem a legjobb fizetéssel és akárhogy küzdök, nem tudok kitörni, nem lesz konkrétan jó kedvem attől, hogy egyáltalán van munkám. Igen, értékelem, hogy nem lakoltatnak ki és nem haloj éhen, de jó kedvet senki se várjon. Mert érző lény vagyok.

Ez nem jókedv és boldogság, hanem inkább elégedettség. Pont rzaz, hogy egy ootimista ember tudja, hogy a gyásznak vannak szakaszai, és kéoes ezekre fókuszálni, és meg tudja ragadni a pillanatait. Átéli, amit át kell, és nem ragad bele évekig tartó önsajnáltatásba, nem hárítja át a saját felelősségét. Attól, mert rossz neki, az nem jelenti azt, hogy egyszer ne lehetne jó. Még ha az csak évek múlva is lesz, sorozatos balszerencsék miatt. Ha kell, akkor türelmes. És majd saját maga oldja meg a problémáit, nem másoktól várja azt.

A pesszimista erre képtelen. Ő mindig most akar mindent. És végül soha nem kap meg semmit. Hiába ér célt, akkor is cssk értelmét veszti az élete. Az optimistát is a céljai motiválják, csak ő az odavezető utat élvezi, és abból gyűjt energiát, avvól érzi, hogy él. Míg a pesszimistának csak az irigység marad...