Itt hogy-hogy olyan sok ember van, akinek pocsék volt a gyerekkora?

Hol az az "itt"?

Ha csinálnál olyan oldalt, ahova csak és kizárólag pocsék gyerekkorúan írhatnak, az derülne ki, hogy mindenkinek az volt.

Miért tegyen fel gyerekkorával kapcsolatos kérdést az, akinek felhőtlen és gyönyörű gyerekkora volt?

Egyet értek az #5 válaszolóval. Félelmetes milyen könnyen kiölhető még az ösztönösnek mondott utódgondozás is, és milyen egyszerűen válnak szociopata felnőttekké a gyerekek, úgy hogy közben számukra ez lesz a teljesen normális.

Régóta keresek egy irományt ami a korszakonként változó gyerekmegítélésről szólt. Abban volt egy példa, hogy úgy 100 évvel ezelőtt a kisgyerek még nem számított embernek, személynek, mert annyira "fogyóeszköz" volt, hogy a szülők érzelmileg nem is akartak kötődni hozzájuk. Ebben volt egy feljegyzès valami ismertebb személyről akinek meghalt az 5 éves fia, és nem értették miért borult ki ennyire ettől az apja. "Nem ember az még csak úgy néz ki" valami ilyesmit írtak, nem kegyetlenségből, hanem tényközlésként. Persze akkoriban sem mindenki számára volt ez elfogadható, de általánosságban tisztában voltak vele, hogy 10 születésből lesz 2-3 felnőtt gyerek. A túlféltést is sok helyen ezzel magyarázzák, ahol 1 max. 2 gyereket vállalnak, ott tutira kell menni. Bármennyire is ellenkezik ez a mi felfogásunkkal, a gyerek darabszámot jelentett (mégha a legnagyobb szeretetben nevelődtek is), annyira, hogy még 30 éve is hallottam viccesen mondogatni másokat, hogy "egy gyerek nem gyerek, az csak egy fèl". Nem azt jelenti persze, hogy mindenki érzéketlen pszichopata volt, de a közmegítélés, a közgondolkodás sokat számít ebben. Ilyenkor az is megnyomorítja a gyereket ha a szülő megadja magát ennek és az is ha ellene megy, de még az is, ha otthon más nevelést kap a gyerek mint a közintézményekben. Emiatt sajnos kevesen maradhattak ki a finoman szólva pocsèk gyerekkorból.

Viszont én már azt is előrelépésnek látom, hogy ma már tisztában vannak a hozott dolgaik negatívumaival a szülők, és ha valamit elrontanak, azt fel merik vállalni a gyerekeik előtt. Az én gyerekkoromban ez nem volt, én csak azt hallgattam, hogy ezt csak így lehet, neked se megy majd jobban, majd meglátod te is. Ma már nem csak belátják, de remélik is a szülők, hogy az ő gyerekeik lehetnek náluk többek, csinálhatják jobban. Ez fontos mérföldkő lehet, ha elég elterjedt nézetté válik.