Az normális ha valaki annyira nem bízik az emberekben, hogy már nem is hajlandó senkivel sem barátkozni és az összes baráti kapcsolatát megszakította?

Tök normális. Nem ő szakítja meg a kapcsolatot, hanem a "barátok" mennek messzire, más városba, és sosem találkoznak többet.

Nekem pl. fontosabb, hogy szabad akaratom legyen, mintsem hogy ne legyek magányos.

Én őszintén azért utálom a legtöbb embert, mert csak lelketlen üres héjak, akik a külsőségekre, a megfelelésre hajlanak.

Ha holnap meg kellene halnom, mert holnap után elvinne az ördög, és a testem meg itt maradna, akkor inkább bevállalnám a halált, mintsem a testem üres héj legyen.

Amint felnőtt vagy, nem vesznek emberszámba, csak egy biorobot vagy!

Nem normális, mivel az ember társas lény, és akkor szüksége van hosszútávon mások társaságára ha ezt ő nem ismeri be magának. Viszont nem is kifejezetten érthetetlen, mivel a mai világban ami csak a közösségi médián való képmutatásról szól, elég sok esélye van az embereknek csalódni másokban.

Én ettől függetlenül adok mindenkinek egy esélyt. Rengeteg jó lehetőségem elszalasztottam volna ha nem lettem volna hajlandó szóba állni másokkal, beleértve a mostani barátnőm és pár rendkívül jó barátom.

Én vagyok #1 és #5, a szellemi lény.

Nekem pl. azért nincsenek barátaim, mert a személyiségem megmaradt teljesen a gyerekkorból. Vagyis, őnekik nem tetszik a szórakozotságom, vidámságom, stb.

Ha a kelleténél jobban élvezed az életet, és hasonló a személyiséged, barátkozhatsz velem, vagy akár gyerekekkel. Én is azt teszem - a gyerekek őszinték, elfogadók, jó haverok na!