Kinek milyen szorongásai vannak? Mi volt életében a legdurvább és hogyan tette túl magát?
A legdurvább?Amikor szembesítettek egy olyan dologgal,amit épp ésszel nem tudtam/tudok felfogni és feldolgozni.Az eset után depresszó,pánikroham minden nyavaja elkapott,aztán egy lélektelen valami lettem.
Régebben szorongó típus voltam,azt sikerült legyűrnöm,mert akartam.
Nekem az a furcsa szorongásom van, hogy meg vagyok győződve róla, hogy mindenki csak rosszakat gondol/mond rólam a hátam mögött.
Például amikor sétálok az utcán, és elmegy mellettem két vihorászó lány, akkor mindig az jut eszembe először, hogy biztosan rajtam röhögnek valami miatt, és gyorsan megnézem, hogy nem-e vagyok koszos valahol vagy ilyesmi.
Amikor a régi melóhelyemen prezentációt tartottam, és két kollégám összesúgott, mindjárt az ugrott be, hogy tutira most épp azt beszélik, hogy milyen gáz amit csinálok.
Az új munkahelyemen pedig, amikor még nem rázódtam bele teljesen az ottani dolgokba, akkor alig mertem kérdezni a közvetlen kollégámtól, mert arra gondoltam, hogy bár mosolyogva segít, de belül biztosan elege van már belőle, hogy ennyit kérdezek.
Amikor próbamunkát kellett beküldeni egy céghez, már az elküldés pillanatában arra gondoltam, hogy biztosan majd jól kinevetnek, akik ellenőrzik, hogy milyen béna vagyok.
Szóval ilyen dolgok, a sort végtelenségig lehetne folytatni. A párom szerint az önbizalomhiányból fakad, mert nem tudom elhinni, hogy valakinek jó véleménye is lehet rólam.
Sajnos nem sikerült még leküzdenem, de igyekszem, többnyire pozitív gondolatokkal.
De le kell győznünk mindet :)
Nekem nagyon sok van.. Félek dolgoktól, ismerkedés, még az ismerősökkel való találkozás is néha gyomorgörcsös. Rosszul esik mindent, már az is ha valakit jobban keresnek telefonon mint engem. Nekem alig ír valaki is ..
Senkivel nem tudok beszélgetni az érzéseimről pedig nem élek egyedül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!