Van aki képes megélni a hitét ebbe a világba?

Nem statikus a dolog. Azaz nem folyamatos az átélés. Szakítani kell rá időt, elcsendesedni, kicsit elvonulni, elelmélkedni Isten munkáin, ajándékain, értékelni a dolgokat, hálákat adni, megköszönni ajándékait. Érdemes időnként értékelni az aprónak tűnő dolgokat is, mint a légzés, látás, meglévő végtagok, hideg, meleg víz, fűtés, hűtés, közlekedés, étel, ital választék, szeretteink, barátaink stb. Ezután se várd, hogy szent leszel, lehet, ugyanolyan idegbeteg barom leszel, mint előtte, de legalább megálltál egy pillanatra és az Istenre figyeltél. Már az is nagy eredmény szerintem, hogy felismerted, hogy te is egy idegbeteg barom vagy, mint mindenki. Ezért is hálát adhatsz. Sokkal hátrébb lennél, ha ezt sem ismernéd fel. Ezek szerint érzed, hogy nincsenek rendben veled a dolgok. Ez jó. Szükséged van Istenre. Az Ő szeretete, kegyelme a lényeg Jézusban. A megbocsájtása, hűsége, jósága, irántunk tanúsított szeretete. Nem a miénk, hanem az Övé. Nem mi vagyunk tökéletesek, hanem Ő. Ebben bízunk, Benne reménykedünk, Tőle kérünk, neki adunk hálát. Ő életünk központja, ezért időnként megállunk és Róla, Vele elmélkedünk imádkozunk. Aztán folytatjuk tökéletlen életünket, de már szorosabb kapcsolatban Vele. Mindig egyre szorosabb kapcsolatra igyekezve. Nem tökéletességre, nem hibátlanságra, nem szentségre, hanem szoros kapcsolatra, minél jobb viszonyra törekedve. Nem egyházakkal, nem gyülekezetekkel, nem papokkal, lelkészekkel, hanem Jézus által magával az Atyaistennel, személyesen. Csak benne bízhatunk, az Ő kegyelmében, amire viszont igényt szükséges tartanunk ahhoz, hogy kapjunk belőle elegendő mennyiséget. Legalábbis szerintem. Az Ige szerint Isten inkább meghallgatja a mellét verő, síró, bűnös vámszedőt, mint az önelégült, magát tökéletesnek tartó farizeust. Én ilyen gondolatok mentén igyekszem átvészelni ezt az utat. Remélem, segíthettem valamelyest.