Aki szeret magáról beszélni, az öntelt ember?

Nem feltétlen.

Ahogy én nézzem, mindanyiunkban van egy kis önteltség. Így lettünk kitalálva, ha utálnánk magunkat, már rég mindenki kinyírta volna magát. A pszichológiában egy paradoxonról beszélnek, ahol egyszerre az ember külön akar válni az emberektől egyéniséget, tartást, különcségre vágyik, a másik fele emberekhez akar tartozni: szabályokat követi, megpróbálja elérni, hogy az emberek kedveljék. A legjobb ha ez egyensúlyban van, de ez a paradoxon sose ér véget. Sose fogod azt érezni, hogy kész vagy, vagy hogy az egyik irányba eltolódtál. Mert ha az egyiket sugárzott mások felé, a második feled felerősödik.

Nem biztos. Én például akkor szoktam sokat beszélni magamról ha ideges vagyok az illető társaságában. Ez randin nem mindig túl jó, de ha tényleg érdeklem a másikat úgyis megérti.

Nem biztos, lehet, hogy nincs neki saját kis közössége, tehát tök magányos, így valóban vagy pl.: a mindennapos hírekről, vagy valami érdekes témakörről, vagy ha ezek nem, akkor csak magáról tud beszélni.

Attól függ, mit mond magáról? Ha csak jót hajlandó mondani, és a bajait nem osztja meg senkivel, akkor ott baj van.