Volt már veletek, hogy valaki személyesen is ellenszenves lett, mert olvastad, miket kommentel az interneten?
Szerintem, ha nagyon szeretnéd meglepni, akkor inkább csináld a következőt;
Írod, Te vagy a mentora.
Ebből kiindulva, lesz x napod kiismerni a próbaideje vagy az első hét alatt.
Ha magának való, zárkózott, látszik rajta, hogy egy ajándékot nem tudna megrökönyödés nélkül elfogadni, hagyd.
Ha nyitott, nem lát mást a dolgok mögé, kedves és egy ajándékot jószívvel fogad akkor vagy első hét után vagy próbaidő végével vigyél neki virágot/csokit vagy valami kézzel készített szuvenírt és mond, hogy, mivel eltelt az első hét/letelt a próbaidő és nagyon ügyes volt, ezzel szeretnél gratulálni és üdvözölni, illetve még sok ilyen sikeres, boldog munkanapot kívánni.
Kérdező, én továbbra sem javaslom, hogy virággal fogadd az első napján, mert tényleg, ahány ember, annyi hozzáállás.
Nekem mesélte valaki, hogy, amikor ő jött, akkor körbe vezették, aztán senki se mondta, hogy "Gyere, elmegyünk együtt ebédelni" és nagyon rosszul esett neki, hogy mindenki ment bandában étkezni, ő meg egyedül evett és azóta, ha új ember jön, együtt ebédel vele már az első napon.
Nekem meg a kezdeti löket után, hogy intéztem a dolgokat, meg hirtelen 20-30 vadidegennel találkoztam, jól esett az egy óra, amíg rendeződtek a gondolataim, kifújtam magam és pont nem jött volna jól, ha valaki még elvonszol, hogy együnk együtt.
Szóval, értem, kedves szeretnél vele lenni, de, ki tudja, lehet nagyon jól esik neki, hogy virágot kap, de lehet, inkább arra összpontosít, hogy "Vajon miért kaptam?! Hát nem is ismer... Lehet lecsekkolt FB-n és bejövök neki? Vagy, ha nem, akkor miért? Nekem ez szokatlan... Ráadásul most viszonoznom kéne. De hogyan? Nem is ismerem. De a mentorom, szóval kéne mégis valami viszonzás... De nem tudom viszonozni. Ez olyan kellemetlen...".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!