Mit csináltok 21 évesen?

Én 28 éves vagyok, de azért válaszolok:

- munkanélküli vagyok

- nincsen hobbim

- A tervem, hogy szerezzek pénzt, aztán lelépjek egy

csendes óceáni szigetre

- mostanában jól érzem magam a bőrömben, de néha még

megfordul az öngyilkosság a fejemben

- nincsenek barátaim

- nincsen csajom, soha nem is volt és lehet, hogy nem

is lesz

- nincsen olyan dolog, amit legjobban szeretnék

Érettségi után fél évet halasztottam. Beiratkoztam szakmát tanulni, de nem mentem el szakmunkásvizsgára —> 2 év kuka.

Szüleimmel élek és nem csinálok semmit.

Bulizni járok meg élvezem az életet.

Nincsenek barátaim, vagyis sokan szeretnek de én senkit sem.

Nincs normális párkapcsolatom.

Szeretek egy jót enni-inni. Strandolni és beleszarni mindenbe. Szeretek szabad lenni.

Hmmm... Érdekes hogy egy ilyen bot egyszerű kérdés mégis mennyire elgondolkodtatott.

Most egész őszinteségi rohamom lett tőle, szóval picit eleresztem a fogalmazást.

Egyetemen vagyok, amire azért vagyok büszke, mert 18 éves koromtól öneltartó voltam, és baromira nem tolták alám a legdrágább magántanárt, meg semmit ami egy nyugodt alapot adhatott volna a gimi utolsó két évének végigcsinálásához.

Mert amúgy baromira nem nagy szó 2019-ben hogy valaki egyetemen van.

A gimit egy átlagnál hajszálnyival jobb értelmi képességű ember simán végigcsinálja mindenféle csúszás meg idegi összeomlás nélkül (gimi válogatja persze, de ha azt mondom hogy Mo-n van 1000 gimnázium (kb) akkor abból max 20-30 lehet tényleg kemény.)

Szóval arra büszke vagyok hogy bejutottam. Nem mintha egy nagy pontszámú hely lenne (TTIK-n még az ELTE-n is alacsonyak a ponthatárok, Szegeden vagyok, itt kb minden 280-320 közt volt).

Tanulok...

Épp az utolsó vizsgámra tanulok, állatszervezettan...

Iszonyat unalmas, és tipikus magolós tárgy.

Épp melyik részét az agynak hogy hívják, meg melyik agyideg mit idegez be...

De a lényeg hogy megvan már a szükséges számú kredit hogy államin maradjak jövőre is.

Első félévben a 12 tárgyból buktam 3-at, így már most tudom hogy a drága 3 éves bsc képzés nálam (és még jó pár szaktársnál) 4 éves lesz...

Hobbim kb nincs. Interneten összevissza olvasgatok, ami épp érdekel, közélettől kezdve szakirodalmon át mindenféle internetes trash tartalomig (értsd: dank meme compilition videók youtube-on, meg ilyen hülyeségek).

Tök egyedül vagyok az albérleti szobámban, ma szerintem ki se megyek itthonról, mert minek?

Szaktársakkal az elmúlt 10 hónapban talán 1 közös valamilyen programot sikerült leszervezni, az is 2 hetes logisztikát vett igénybe. Komolyan mondom, olyan szinten körülményesek a legtöbben, hogy szívem szerint azt mondanám hogy "tudod mit, akkor poshadjál meg otthon, csá".

Biztosan van aki dolgozik, meg olyan is aki maximalista ezért "2 órával többet tanul naponta mint én, de ne mondja már nekem senki sem hogy egy 3-4 óráig tartó péntek vagy szombat esti Tisza partra kiülős sörözés mindenki életét kettétörné... hagyjukmá'....

Próbálok egy régebbről ismert lánnyal összejönni, egyelőre még nagyon nulla fázisban tart a dolog, de annyit sikerült leszűrnöm hogy tudunk hosszasan beszélgetni fb-n és nem érdektelen a mondandómmal kapcsolatban.

Picit fiatal még (18 lesz 2 hónap múlva) de na... mit lehet tenni...Olyan unalmas élettelen fap[#]csa szaktársnőim vannak hogy az borzalom...

Benne vagyok néhány közélettel foglalkozó fb csoportban, kb ott élem ki az emberi kommunikációm felét.

Élőben alig beszélek emberekkel, mert valahogy senki nincs a közvetlen környezetemben.

Ezért örülök hogy mindegyik ismerősi társaságommal tudok majd a nyáron valamikor 3-4 napra találkozni.

Ezen felül próbálnék már most nyáron belekezdeni a kutatómunkába az egyetemen, csak nem érem el a tanárt aki vezetné a kutatást... 25-ig nincs Szegeden, oszt' addig ülök a se##emen és várok.

De amúgy emberileg nagyon jó tanár, szakmailag pláne, csak macerás megtalálni akár emailben, akár élőben.

Isten malmai lassan őrölnek, ezzel nyugtatom magamat (meg egyébként se vagyok még semmi ilyesmivel elkésve, van aki 3. évesen indul neki ennek).

Szóval...

Tuti hogy nem életem legizgalmasabb időszakjaként fogok erre visszaemlékezni. Csóró vagyok, szociális életem konvergál a nullához, sok hülye bürokratikus marhasággal kell foglalkoznom, és még csak nem is azt tanulom kizárólag ami tényleg érdekelne... (utóbbi idő kérdése, még csak az első év végén vagyok, szóval érthető hogy vannak idióta tölteléktárgyaim. 3. évben már kb csak az lesz amiért idejöttem.)

21 eves vagyok es lany.

Egy nagy aruhazban dolgozok reszmunkaban eladokent. Mellette OKJ-s kepzest vegzek, amibol meg van masfel evem. Ha vegzek, azonnal elhelyezkedem benne.

Nemreg lett vege egy nagyon hosszu kapcsolatomnak, szoval hazacuccoltam a szuleimhez.

A barataim leleptek, nem maradt mellettem senki az evek alatt.

Hobbijaim: videojatekok, iras, festes, sportolas

Mondhatni elegedett vagyok magammal, az eletem eddigi alakulasaval viszont nem, mert mindent feltettem a kapcsolatomra, az egyetemet is otthagytam csak miatta, es vegul en buktam a legnagyobbat.

Celom van boven es azon vagyok, hogy teljesitsem oket.

Burger Kingben dolgozom, de kamionsofőr leszek, csak amíg ezt elérem, ugye addig is kell dolgozni valahol.

A sírás hobbinak számít? Mert elég sűrűn csinálom. De egyébként írni szoktam, meg sminkelni, ami nálam igenis hobbinak számít, mert imádom, amikor valami kreatívat vagy valami extrát alkothatok.

Kamionsofőr szeretnék lenni, egy lakóparkban szeretnék élni egyedül, és szeretném körbeutazni a világot.

Egy szóval szarul. Vannak, akik szerint szép vagyok, de szerintem egyáltalán nem. Szerintem, ha a ciki tiniévek elejét nem nézzük, most vagyok a legcsúnyább. És egyébként bipoláris depressziós is vagyok, szóval belülről is hasonló a helyzet.

1-2. Egy barátnőm van, akiről tudom biztosra, hogy igaz barátom, és ott vagyunk egymásnak jóban-rosszban. Van egy fiúbarátom is, akit én a legjobb fiúbarátomnak tartok (de neki tuti nem én vagyok a legjobb lánybarátja), vele is tudok röhögni is, és lelkizni is, mindig meghallgatjuk egymást, és nagyon jó tanácsokat tud adni. Szóval nagyon szeretem őt, de csak fél éve vagyunk barátok, és félek, hogy nem fog örökké tartani, de én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megmaradjon ez a jó kapcsolat kettőnk között, mert nem szeretném elveszíteni (bármennyire is úgy hangzik, nem vagyok szerelmes belé, barátként szeretem nagyon). Rajtuk kívül vannak emberek, akikkel jóban vagyok, sőt, nem csak röhögni tudunk együtt, hanem sokukkal szoktunk komoly dolgokról is beszélni, de őket nem merem barátoknak mondani, inkább haveroknak.

Nincs. 3 éve szenvedek egy fiú miatt, "almost relationship" volt, egy durva csavarral, nagyon csúnyán ért véget. A mai napig nem tudtam feldolgozni, részben emiatt alakult ki a depresszió is.

A kávét, az utazást, a sminkelést, és a cicámat.

21/L