Hogyan vegyen rá magamat, hogy bármit is csináljak a hosszú távú boldogulásomért, ha azt gondolom, hogy az életem legjobb éveit már leéltem, és innentől csak rosszabb lesz minden, mert a felnőttkor sokkal több felelősséggel jár?

:DDDD

Hallottad már azt a mondást, hogy az élet 30-nál (40-nél... 50-nél) kezdődik?

Gondolj bele, milyen válaszási lehetőségeid vannak:

1. Öngyilkos leszel, mert már minden mindegy.

2. Passzívan tűröd, mi lesz veled, és fizikailag, lelkileg „nyomorogva” éled le a hátralévő éveidet.

3. Kitalálsz valamit, ami örömet okoz, és teszel érte, hogy elérd, így akár még élvezheted is az életedet.

Komolyra fordítva: mindenki felnő egyszer, fogadd el, ezen nem tudsz változtatni. Viszont nem muszáj „komoly” felnőtté válnod, törekedj a szabadságra, élvezd a felelősség mellett is az életedet.

Számomra nagyon furcsa, hogy valaki ennyi idősen így érez, nekem a 20–30 éves korom közötti időszak volt a legfelhőtlenebb (minimális felelősség, nagy szabadság).

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de 21 évesen az ember még semmit nem tud az életről. Teljesen felesleges tehát egy ismeretlen valamihez viszonyítanod az eddigit, és azt feltételezni, hogy az jobb nála.

A jó hír az, hogy teljesen a magad ura vagy mostantól. Nincsenek szülői tiltások, hogy "ehhez kicsi vagy még", nem dobálnak ide és oda, saját döntési jogköröd, tehát szabad kezed van.

Ez a szabadság óriási dolog, amivel élni lehet.

További jó hír, hogy ahogy "idősödsz", vélhetően egyre bölcsebbé és szélesebb látókörűvé válsz: ezek új és új lehetőségeket teremtenek, új kapukat nyitnak meg, csak nyitott szemmel járj.

A felelősségtől nem kell megijedni, az a lehetőségekkel együtt jár. Ha felelős döntéseket hozol, nem kell azok következményeitől tartanod.