Az emberek nagy része tényleg sosem volt még irigy senkire?

Sajnos valahogy minden nehezen jön össze az életben, mindig én voltam az a szerencsétlen már iskolában is, akinek fél pont hiányzott a jobb jegyhez, vagy akinek a neve fölött húzták meg a felvételi határt.

Mikor gyerek voltam, hol az egyik szülőmnek nem volt munkája, hol a másiknak, rosszul éltünk. Abban a hónapban, amikor elköltöztem otthonról (ekkor voltam 20), apum állást kapott, azóta is ott dolgozik, jól állnak.

Szóval olyan, mintha szándékosan engem kergetne a balszerencse.

Amikor összejött egy kis pénzem, elromlott a hűtőnk, és teli ilyen apróságokkal az életem.

Közben több ismerősöm is van, akiknek valamennyire belelátok a mindennapjaikba, és nekik valahogy könnyebb.

Jó, nem mondom, hogy csak megszületni volt számukra nehéz (egyről mondjuk még ez is elmondható), de a belefektetett munkával arányosan haladnak előre, érnek el eredményeket.

Néha irigy vagyok kicsit, hogy nekem meg a belefektetett munka ellenére semmi nem jön össze.

Erre megkaptam a szüleimtől, ez mind az én hibám, minél jobban irigylek valakit, annál jobban fog menni neki, és rosszabbul nekem, mert ilyen az élet rendje. Bezzeg ők soha senkit nem irigyeltek, és más emberek se irigyek rajtam kívül.

Csak úgy bánt, hogy azok, akik kigúnyoltak, utálkodtak régen, most munka nélkül jobban élnek, mint én valaha is fogok.