Az én környezetem ennyire problémás vagy ez az átlag?

Köszönöm a válaszod! Elolvastam, amikor érkezett, jó párszor át is gondoltam. Most lett időm válaszolni is.

"Kapcsolat nincs befektetés nélkül, a kulcs a kitartás. De a jó hír, hogy a kapcsolat egyre kellemesebb lesz ezekkel az emberekkel, ahogy jobban megértitek egymást és más alapokra, kontextusba helyeződik az egymással való viszonyotok."

Az első mondattal egyetértek. A probléma az, hogy a legtöbb kapcsolatomba rengeteg energiát fektettem, de alig kaptam vissza. Vagy egyáltalán semmit, sőt. Amikor én ezekbe a dolgokba fektettem, a másik féltől egyre többször és egyre jobban azt éreztem, hogy ezt egyre jobban elvárja. Hiába voltam megértő és próbálkoztam akárhogy, a másik felek mindig egyre inkább átmentek kihasználóba.

Értem, hogy mire gondolsz azalatt, hogy értsem meg őket, de ez mindig is ment. Nem tartom magam sok dolog terén erősnek, de a környezetem visszajelzései alapján is leszűrtem, hogy a helyzeteket jól áttudom látni és jól beleérzem magam mások helyzetébe, lényegében jó megfigyelő vagyok.

A "külföldre kimegyek és minden rendbe jön" dolgot én sem úgy értem, hogy nem lesz több problémám. Azok mindig vannak valamilyen szinten és ezt elfogadom. De sok külföldön élő ismerősöm meséli, hogy ott viszonylag nyugodtabbak. Jobbak az anyagiak, a munka is jobban szabályozott, az emberek is kevésbé stresszesek. Most állítólagosan hiányszakmával egy viszonylag gáz munkát végzek, ahol a munkatársaim fele masszív alkoholista. Ilyen téren sajnos EU-n belül eléggé elől vagyunk... Viszont nem érzem, hogy ebben a környezetben képes lennék teljesen elégedett lenni. (Persze, itthon is lehet jobb helyeket kifogni, idővel 1-2 éven belül én is váltanék munkát.)

Amit leírtál a munkádról és a külföldi ismerőseidről, igazából az bejönne. Jelenleg meglepően egyoldalú a környezetem és ez úgy érzem, hogy ez nagyon nem passzol hozzám.

A kapcsolataimat nem feltétlenül mindenkivel és örökre szakítanám meg. Az állampolgárságom mindenképp szeretném megtartani, hiszen ez önmagában negatívumot nem rejt. (Plusz lehet, hogy romantikusan hangzik, de vannak városok, tájrészek, erdők, amiket nagyon kedvelek.)

A családi dolgokkal viszont nem igazán tudok mit kezdeni. Maga a családom igazából teljesen diszfunkcionális és beteges. Apám mondjuk úgy, hogy szeret inni. Anyámnak is vannak dolgai, amik tényleg egy beteges szintet ütnek meg. Mindeközben a tesómmal is bőven voltak gondok és folyamatosan rá helyeződött a törődés. Tudom, hogy szép és jó a család, de rájuk nem tudok úgy tekinteni. Igazából évek óta nem adnak semmit az életemhez, csak szívnak el. Régebben úgy gondoltam, hogy tennék értük, de ezt már egyáltalán nem érzem. Ha akárcsak egy hétre is elszakadok tőlük, akkor látványosan akarnak, de aztán ez nagyjából 1 napon belül el is hal. Szerintem nem normális, amit csinálnak és elég gáz, hogy az egyik legjobb barátom családja pár óra alatt többet nyújtott minden téren, mint amit a saját családom évek alatt. Amit ez a barátom és a családja képvisel, az teljesen más, amit a saját családomban tapasztaltam. És ez a barátom mindezt úgy nyújtotta, hogy külföldön él, de hazaérve tett értem. (Nem tudom, hogy ez így elmesélve mennyire érthető és átérezhető.)

Mai sztori: Anyám a kórházban dolgozik. A munkám egy része fizikai, szóltam neki, hogy most eléggé megfájdult a derekam, már egy hete érzem, esetleg el kéne mennem orvoshoz, hogy megnézze és ajánljon gyógytornát vagy ilyesmit. A reakciója egyből az volt, hogy biztos beképzelem és semmiség, majd helyrejön. Nem tudok fájdalommentesen felülni, ami szerintem 30 alatti korral nem éppen normális és ha most kezelhető akár egy gyógytornával is, akkor szerintem most kéne kezelni. (A sztorihoz hozzátartozik, hogy apám derekát/gerincét többször is műtötték. Genetikailag nem túl nyerő. Tőle függetlenül már fiatalon is éreztem, hogy nekem sem a legjobb a helyzet derék tájon. Kondizom, de derékerősítő géppel kis súly esetén is már éreztem, hogy sok.)

Előző nyáron volt egy olyan eset, hogy megfájdult a torkom. Anyám azt sem vette komolyan és az egész vége az lett, hogy elég durván begyulladt. Miközben anyám előszeretettel hangoztatta, hogy ez nem komoly, menjek dolgozni és beképzelem magam, 3 orvos látott úgy, hogy leesett az álluk, hogy olyan szinten bedagadt mandulával egyáltalán nyelni tudok. 2 héten át gyógyszerek mellett folyamatosan felugrott a lázam 40 fokra.

Apámhoz egyszer kiugrottunk kocsival a barátnőmmel. Elvittük bevásárolni, aztán a dolog vége az lett, hogy hozta egy haverját és még 3 kocsmába kellett beugranom. Éjszakás műszakban dolgoztam előző este, szóval semmit sem aludtam. Ezután a barátnőmmel elmentünk vásárolni, mert volt pár kuponja. Olyan helyre mentünk, ahol igazából mindent ismert, de órákat akart ott tölteni. Végül az egészből az lett, hogy behisztizett, hogy túl fáradt vagyok...

Rengeteg ilyen sztorit tudnék mesélni, de nem szeretek panaszkodni. Tényleg minden téren azt érzem, hogy elég egyoldalúak ezek a kapcsolatok és egyre kevésbé van kedvem időt ölni a dologba. Apámat hónapok óta nem láttam és nem is vagyok rá kíváncsi. Anyámmal lenyomom a szokásos small talking szintet, de semmi kedvem vele ezenkívül beszélni. A hapsijával szintén ez a helyzet. A barátnőmet kb. 2 hete nem láttam. Ő is behisztizett egy dolgon, aztán közöltem vele, hogy oké, hisztizzen magának, inkább tanulok. A munkahelyen az egyik munkatársam leoktattam, hogy nem lesz úgy jó a helyzet, ahol ő elképzelte, ő viszonylag szépen visszavett. A másikukkal is megvolt a beszélgetés, nem igazán tudott vele mit kezdeni, de ő is visszavett. Összességében pozitívabban alakultak a dolgok, anyagilag is tudtam gyűjteni, hogy haladhassak az életben. Most épp az tetőzte a dolgokat, hogy egy elvileg legjobb barátom fontos eseményéről facebookon értesültem. Olyan jellegű dologról van szó, amire 2 másik legjobb barátom meghívott és még a szállást is fizették. Megérteném, ha csak nem hívott meg volna, mert szűk családi dologban csinálta volna a dolgot, de így, hogy nem is szólt és a barátnője oldalán küldte egy közös ismerősünk, elég kiábrándítónak találom.

Talán ezekből a példákból jobban érezhető, hogy mi a helyzet a környezetemben.

Írtad még az itthoni kapcsolatokat és hasonlókat. Számomra az elmúlt pár év főleg az egyetemből állt. Miközben a saját kis gondjaimmal is küszködtem, próbáltam magam rendbe szedni, keményen tanultam is. Ezalatt az idő alatt szépen lemorzsolódtak az emberek. Nem voltam szem előtt, de azért rendszeresen írtam olyan emberkéknek, akiket fontosnak tartottam. Egyre inkább azt láttam, hogy akik szem előtt vannak (akárcsak social oldalakon is), azok felé irányulnak a többiek és hagyják azokat, akik nem ezt csinálják. A fentebb említett "barátom" is jó példa erre.

A dolgok egészségügyi részétől nyugi, nem ijedek meg :) Úgy vagyok vele, hogy inkább legyen óvatos az ember és menjen el 1-2 vizsgálatra, minthogy később megszívja.

Vérnyomásproblémákra és szívvel kapcsolatos dolgokra én is gyanakszom. Még gimisként előjött többször is egy olyan problémám, hogy éreztem, nem jól ver a szívem. Akkor sikerült kiharcolnom egy ekg-t, ami kimutatta, hogy minimális szívritmuszavar lehetséges. Aztán, ez annyiban is maradt...

A diétával is próbálkozom. Van egy májbetegségem, amivel kapcsolatban a szervezetem is jelzett időben, hogy mi kell. Pl. sokszor kívánom a halat, ami a májbetegnek ajánlott. Ezzel kapcsolatban itthon is problémáznak, plusz ha a barátnőmmel elmegyek valahova, ő is folyamatosan tukmálna belém mindenféle egészségtelen kaját.

Ettől függetlenül szeretném a nyár egy részét azzal tölteni, hogy összeállítok egy tényleg komplett étrendet, amihez tartom magam.

Köszönöm a válaszod, a sok beszólás között jó látni egy ilyen értelmes és összeszedett reakciót is olvasni! :)