Érezted már úgy, hogy hanyatlik a személyiséged?
Az egyik oldalon ott a két évvel ezelőtti énem. Innen nézve csodálatos egyéniség. Nyitott az emberek felé, pozitívan gondolkodik. Áldozatkész, nem sajnál időt és energiát fektetni a céljai elérésébe. Jól kommunikál, humoros, tele van önbizalommal, életkedvvel. Jó kiállása van, magabiztos, szellemes, könnyed. Mindezt úgy, hogy jóformán semmije sincs. Se pénz, se végzettség és bár folyamatosan ezek megszerzésén dolgozik, nem felejti el megbecsülni, amije van. Mondhatni boldog. Azt hiszem, így volt.
A másik oldalon pedig itt vagyok én, most, 2019-ben. Van pénzem, papírjaim és ha minden jól megy, lesz még egy. És egy kiégett, megkeseredett ember lettem. Beszűkült, negatív, olykor rosszindulatú. Mindenben a rosszat látom, az emberekben legfőképp. Felszínes lettem.
Lusta. Nagyon sokszor van, hogy ha nekiülök tanulni, képtelen vagyok koncentrálni. Rámjön az álmosság, éhség, idegesség, hogy ezt már tudnom kéne, vagy csak egyszerűen elkalandoznak a gondolataim. Lehetnek bármilyen tökéletesek a körülmények. Előfordul, hogy pont nem azok és mégis viszonylag jól megy, de ez a ritkább.
Aztán persze csalódok magamban és próbálom elterelni a figyelmem filmezéssel, vagy éppen gyakorizással, csak hogy kikapcsoljon az agyam. És igyekszem elkerülni az ilyen élményeket, ezért legközelebb már nehezebben állok neki.
Menekülök a problémák elől ahelyett, hogy megoldanám őket.
Egészségesen éltem, folyton hangsúlyoztam a sport fontosságát és mindig találtam rá időt, pedig sok dolgom volt. Most kevesebb van, mégsincs rá energiám, hogy még ezzel is törődjek.
Rendben tartottam a lakást, főztem, elintéztem az ügyeket. Most mindent csak halogatok, amíg hegyekbe nem áll a mosatlan.
Sorozatosan csalódást okozok az embereknek és legfőképpen magamnak, hiszen tudom, hogy igazuk van. Ahogy érnek a pofonok, mindig elegem lesz és nekifutok sokadszor, hogy na most aztán rendbe hozom az életem. Ígéreteket teszek, célokat tűzök ki. Mindig van egy indokom arra, hogy eddig mi hiányzott és most miben lesz más azáltal, hogy megszereztem. Az eredmény tiszavirág életű. Elhiszem mindig és megint, de sosem változom. Csak visszakívánkozom. Mikor még minden szép volt és könnyű.
Pedig akkor ez akkor sem volt így, mégis csupa jó emlékem van arról az időszakról. A hozzáállásomon múlt, ahogy most is. Tudom, hogy többre vagyok érdemes ennél.
Érzem, hogy elvesztettem magamból egy darabot, amit most kétsége esve keresek, hogy újra eggyé válva vele kihozhassam az életemből, ami benne rejlik. Sehogy sem találom. Nem is tudom, mikor és hogyan veszítettem el. Értek kudarcok, csalódások, mint mindenkit, de egy se olyan, amire azt mondanám, hogy tönkretette az életem. Nem volt ilyen esemény. Az idő lassan kiölt valamit belőlem. Apránként lefoszlott rólam minden jó, anélkül, hogy észrevettem volna. Gyűlölöm magam érte. Keresem a kiutat, de fáradt vagyok és reményvesztett. Persze nem is várom, hogy ugyanolyan legyek, hiszen az mégis csak két éve volt. Hiába a tapasztalatok, kevesebb lettem, nem több.
Először fejtettem ezt ki ilyen őszintén. Akikkel beszéltem erről, azoknak úgy próbáltam feltüntetni, hogy ez a múlt, már túl vagyok rajta. Volt is ilyen időszak, míg vissza nem estem. Azóta is újra meg újra elgyengülök, aztán összeomlok. A kapcsolataim is ezért mennek tönkre és nem mások hibájából. Próbálnak segíteni, de nem használ, míg én nem segítek magamon.
Akár a hasonló vagy hozzám, akár erősen különböző, szívesen elolvasnám a véleményed erről. Ha van történeted, az főképp nagyon érdekel.
válasza:Nem értem a storyban, hogy mi az oka a változásnak, mi történt 2017-2019 között, ami ezt kiváltotta.
Azt sem értem, hogy ez a “személyiség” nálad örökös volt kiskorodtól kezdve, vagy csak idōszakosan törekedtél erre 2 éve?
Ha alapból nem ilyen a személyiséged, akkor érthetō, hogy eltūnik, ha csak magadra akartad húzni, mint egy elváràst. Más esetben nem tudom mi indokolhatja a változásod, ha tényleg a valódi személyiségedrōl beszéltél, bár kétlem.
Olyan nekem is szokott lenni, hogy egyes idōszakokban 1-2 évig törekedtem arra, hogy szorgalmas legyek, pl. volt amikor rendszeresen olvastam, nagyon foglalkoztatott az irodalom, akkoriban komolyan gondoltam és így éreztem, de aztán elmúlt, kevésbé foglalkoztat, csak átlag szinten. Sportolással is így vagyok. Anno nagyon erōlködtem egy ideig és nagyon elhittem magamról egy képet, ami aztán elmúlt... DE most ezt miért kéne “személyiségként” feltūntetni? Ez kissé beképzelten hangzik. Akinek valóban ilyen a személyisége, az régóta ilyen, nem csak pillanatnyi, idōszakos változásra törekvés eredménye.
Azt vettem le a történetedbōl, hogy te is valamilyen szeretnél lenni, másoknak/magadnak megfelelni. Lehet erre törekedni, de alapállásban ez nem a “személyiséged”. Sok idō kell ahhoz, amíg személyiséggé csiszolódik, addig is csak egy magadra erōltetett szerep, amit idōszakosan teszel aztán lehullik.
válasza:Nem fogom végig olvasni a sztorit, mert nem érdekel, csak a fő kérdésre válaszolok:
Igen, minden nap ezt érzem az utóbbi évben.
válasza:Nem; csodálatos, fantasztikus, egyszeri és megismételhetetlen ember vagyok ;)
Amúgy én is hasonlóan gondolkodtam egy ideig, (évekig) de aztán elkezdtem veszélyesen a klinikai depresszió felé sodródni (őszintén ha egy kicsit is gyengébb géneket öröklök, szerintem gyógyszerezésre is szorultam volna) de aztán mostmár valahogy mégis rendben vagyok, ráadásul huzamosabb ideje.
Én azt csináltam, hogy dobtam MINDEN elvárást magam felé. Nem volt semmiféle ideális képem arról, hogy nekem mit kéne csinálnom, vagy elérnem, és úgy alapból meggyőztem magam, hogy le kell szarni a világon mindent.
Namármost gondolom ez a gondolkodás pont, hogy önpusztítóan hangzik, és látszólag arra ösztönöz, hogy adj fel mindent, de pont ellenkezőleg. Minél inkább stresszelsz, annál kevésbé tudod élni az életed, és minél kevésbé tudod élni az életed, annál inkább süllyedsz el a nyomorodban.
Most képzeld el, hogy mennyivel jobb lenne a közérzeted, ha leszarnád, hogy ki voltál x éve, és tudnál örülni olyan dolgoknak is, hogy pl nem hamburgert ettél ebédre, hanem salátát. Az egy dolog, hogy sokszor nincs időd/erőd edzeni, de legalább nem hanyagoltad el teljesen az egészségedet.
Vagy annak, hogy nem gépezéssel töltötted az időd, hanem egyáltalán leültél tanulni. Kit érdekel, hogy egy huzamban csak negyed órát taultál? A lényeg, hogy volt választásod és a jobbik utat választottad, és ennek lesz majd eredménye hosszú távon.
Ha midnenhez úgy állsz hozzá, hogy "hagyhattam volna a francba az egészet, de mégis csináltam valami hasznosat" nem pedig úgy, hogy "még több hasznos dolgot is csinálhattam volna :(((((((((" akkor megmentheted magad egy élethossznyi stressztől.
És igen, tudom, hogy ez hippi baromságnak hangzik, de csak annyit kell mondanod magadban, hogy "le van szarva" ha megint elkezded magad utálni, mert nem vagy olyan, mint régen.
válasza:Nincs tökéletes ember,de Isten arra kér fordulj hozzá,ha "megfáradtál"...
Olvasd el az Újszövetséget vagy ha nincs kedved a Példabeszédeket olvasd el csak.Talán segít rájönni,hogyan változtass.
Bizonyára kevés figyelmet,szeretet,megértést kapsz és ez is közre játszik.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!