Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Normális, ha úgy érzem, ekkor...

Normális, ha úgy érzem, ekkor voltam a legboldogabb?

Figyelt kérdés

Amikor 19 éves voltam, kollégiumba költöztem az egyetem miatt. Akkor laktam először egyedül, szó szerint, ugyanis fél évig szobatársam sem volt.

Anyagilag nehezen jöttem ki, néha megesett, hogy éheztem, mivel haza nem jártam, pénzem meg egyre kevesebb volt.

Viszont ennek ellenére nagyon pozitívan emlékszem vissza mindenre.

Hogy mennyire szerettem a reggeleket, amikor besütött a nap, az ablakban ittam a kávém, néztem, ahogy felszáll a köd a hegyek felett.

Vagy amikor délután olvastam az ágyra kuporodva, vagy hogy gyakran gyalog jártam be a várost (elég nagy távolságok voltak), mert megakartam spórolni a buszjegy árát. Rettenetesen elfáradtam, mire hazaértem, de hatalmas élmény volt.

Igaz, hogy se akkor, se korábban nem volt semmim, ruháim konkrétan csak az az egy nadrág, 2-3 felső meg egy kabát, illetve egy pár cipő, aminek aztán leszakadt a talpa (kénytelen voltam még egy darabig úgy hordani), de volt saját szekrényem számukra.

A mások számára olyan hétköznapi kiadások, mint a tusfürdő, sampon, és hasonlók nekem azt jelentette, hogy ha megveszem, pár napig megint kevesebbet fogok tudni enni, ennek ellenére máig azokat a termékeket használom a legszívesebben, amiket akkoriban, mivel arra az időszakra emlékeztetnek.

Manapság már jól állunk anyagilag (a párommal élek), de sokszor azért igyekszem szerényebben élni, mert abban az időszakban olyan boldog voltam, és mennyire tudtam örülni a napsütésnek, zenének, szép időnek, a reggeleknek, a sétának a levegőn...


25l


2019. ápr. 9. 09:55
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Ez tök cuki :D Egyébként én is imádom megélni és kiélvezni az ilyen apróbb pillanatokat az életben :) Nekem fontos, hogy néha hagyjak időt ilyenekre is.
2019. ápr. 9. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!