Miért mindig a szép lányok önbizalomhiányosak, míg a csúnyábbak meg vannak magukkal elégedve?

Szerintem nem kéne fordítva lennie, mert senkinek nem kéne önbizalomhiányosnak lenni.

Amúgy mindkét kategóriában ugyanannyi az önbizalomhiányos és a nagyszájú is, még csak azt se lehetne mondani hogy jellemzőbb a nagyszájúság erre meg arra a kinézetű lányokra. (Max sok csúnyább, önbizalomhiányos lányt nem veszel észre, mert nem nagyon szeretnek kimozdulni, illetve az önbizalommal teli szépeket természetesnek veszed és nem lógnak ki annyira).

De mind az önbizalomhiány, mind a nagyszájúság bármennyi okra visszavezethető. A pufi lány próbálja nagyszájúsággal kompenzálni a kinézetét, a szép lány környezete lerombolta az önképét mert mindig másokhoz hasonlította, vagy régebben csúnyácska volt és megmaradt benne. Nem tudhatjuk mindenki történetét, így a kérdésre se tudunk megfelelő választ adni.

Mert azok a lányok, akik jól néznek ki, a hasonlóan jó adottságokkal rendelkező lányokat "riválisnak" tekintik. Pszichológiailag mindenki szebbnek lát egy hasonló külsejű embert, mint saját magát. Éppen ezért - olykor tévesen is - szorongani kezdenek, elszáll az önbizalmuk, ha ilyen lányok társaságába kerülnek.

Mivel az elhízott, igénytelenebb lányok soha nem is lehettek résztvevői ennek a versenyhelyzetnek, ők nem szoronganak emiatt. Hiszen nekik nem kell azon aggódniuk, hogy ők most "az első vagy a második" legszebbek-e. (Hiszen mindenki a "legszebb" szeretne lenni.) A csúnyábbaknak meg teljesen mindegy, hohy most a "hatezerhétszánnegyvenegyedik, vagy a négyezernyolcszázharmincharmadik" helyen állnak-e mások megítélése szerint.

Mert aki szép, azt alapból észreveszik, aki meg kevésbé, annak ki kell vívni a figyelmet.

De én ismerek olyan szép lányt is, aki hisztirohamot kap, ha fél percig nincs a középpontban.

Én átlagos vagyok (lehet, a te szemedben már csúnya, mert nincs se modellalkatom, se rengeteg hajam), de inkább csendes, visszafogott, mert nem szeretek a középpontban lenni.

A szorongás és önbizalomhiány meg fakadhat gyerekkori dolgokból is, és a külsőhöz semmi köze.

Mert előfordúl olyan hogy azok vannak a legjobban összetörve.

Pl én se szeretem a külsőm akármennyire mondják barátnőim hogy szép vagyok. Régen csúnya voltam. Duci , slampos, fiús arcú, és öregített a hajszínem ,elált a fülem,csak annyit csesztettek,hogy a végén megmütettem a füleim,lefogytam, normállisan kezdtem öltözni, és változott az arcom mióta normállis hajat és hajszínt csináltam.

De ennek ellenére akkor is rondának érzem magam mert megmaradtak a régi bántások hogy más sokkal jobb, vagy pl volt barátom megcsalt csomószor egy nállam sokkal szebbel.

És sok lánynál van ez. Hogy valami rosz emlékhez füzően rindának látják maguk. Legtöbbször a megcsalás szokott lenni a fő ok. Vagy a gúnyolódás. Akibe ezek nyomot hagynak, az nagyon nehezen fogadja magát el sokkal késöbb akármilyen szép is.