Más is igy van a gyerekekkel, vagy ez azt jelenti nem szeretem őket?

Én nem mondanám, hogy nem szeretem őket, mert vannak helyzetek amikor jól kijövök velük, de több alkalommal éreztem, hogy hú de kiboritanak.

Ilyen dolgokban, mint pl wellnessezni voltunk, beszélgettem a barátaimmal a medencében s a szomszédos medencéből(a két szomszédos szélén voltunk) a kislány megtöltötte a vizipisztolyát és elkezdett a szememre célozni. Hát első két alkalommal még oké volt, másfele úsztam, aztán mikor nem hagyta abba elvettem a kezéből és tőle egy méterre raktam(a medence szélére, ahol ő is könyökölt)csak hogy vegye észre magát.

Meg ugyancsak ilyen helyen, mellettünk levő három 7-8 éves körüli gyerekek ordibáltak és csapkodták a vizet, s nem olyan kellemes mikor váratlanul a pofádba és a szemedbe landol a klóros viz. Itt nem mondtam semmit, de éreztem, hogy ki nem állhatom őket.

Vagy pl üzletben dolgoztam és mikor bejött néhány neveletlen, 'nekimindenkell' hisztis gyerek, alig birtam kivárni, mig elmennek és ne kelljen tovább lássam és halljam őket.

Akik viszont aranyosak voltak arra én is mosolyogtam, vagy babakocsis kicsiket nagyon cukinak tartom és jól esik megfogni meg babusgatni őket.

Vagy mikor voltak látogatóban rokonok, az ilyen 1-3 évesekkel élvezet volt játszani és 'repültetni' őket... ám sok esetben történik a fentiekhez hasonló eset, amikor azt érzem, hogy sürgősen megkellene nevelni őket és kiboritanak.

Valaki szerint túl szigorú vagyok velük szemben.

Ezért is gondoltam megkérdezem, ti hogyan viszonyultok a gyerekekhez, milyen érzések kavarognak bennetek? Lehet, hogy annak a jele, hogy nem szeretem őket különösképp? A közeljövőben lehetne egy gyerekekkel foglalkozó állásom, mit gondoltok, nem lenne nekem való?

Egyébként én szeretnék saját gyereket. 22n