Létezhet ilyen?

Kedves Kérdező!

Ez nem a gyerekek hatása. :) Ez az az érzés, amikor szakmailag a helyeden vagy. Tudod, mit csinálsz és miért és értesz hozzá és még szereted is csinálni! Fogalmad sincs róla, milyen csodálatos kincsed van! Élvezed az életet! :)

Ennyit jelent, ha jól választasz szakmát is és munkahelyet is!

Jó szórakozást! :)

Óó, ne is mondd! Pedagógiai asszisztensnek tanultam és óvodában gyakorlatoztam kábé másfél évig. Miközben csináltam, akkor persze sokszor volt fárasztó, és a nap végére mindig leszívtak a gyerkőcök, de összességében éreztem, hogy imádom csinálni, és minden reggel szívesen jártam be oda. Minden napot egy kisebbfajta változatos kalandnak éltem meg és hihetetlenül fel tudott dobni az a rengeteg szeretet, amit a gyerekektől és a kolléganőktől kaptam.

Sajnos a gyakorlatnak azóta már rég vége szakadt, és bár a képzést sikeresen elvégeztem, de elhelyezkednem sehol sem sikerült benne. Most egy csomagolóüzemben robotolok, és bár annak a helynek is megvannak az előnyei, igazából azt érzem, hogy egyre nyűgösebben járok be oda nap mint nap. Kezdem nagyon mókuskerékben érezni magam és hiányoznak a gyakszis idők, az ovis légkör, amikor még azt csinálhattam, amit igazán szeretek, és amiben azt érezhettem, hogy haladok valamerre.

Remélem, te nem fogsz így járni :) Bocsi, hogy untattalak, csak nagyon jó volt olvasni ezt a kérdést. Furcsa, hogy pont ez a téma jött velem szembe, hisz mostanában tényleg az ovi hiánya uralja a gondolataimat.

"Ha azzal foglakozol, amit szívesen csinálsz és még pénzt is kapsz érte, akkor soha többé nem kell dolgoznod!" /Konfuciusz/

Az ERŐ legyen Veled!

Kedves Kérdező!

Azért mertem idézni Konfuciuszt, mert ezt az élethelyzetet magam is megtapasztaltam már. Igaz, rég volt, de pontosan így működött...

Anno...a napi 8,5 óra munkaidő úgy telt el, inkább röppent el számomra, mint egy sóhajtás, s szinte alig vártam, hogy reggel ott folytassam, ahol abbahagytam előző nap. Annyira érdekelt és szó szerint lenyűgözött az a feladat, amit kaptam munka gyanánt. Nem fárasztott, nem terhelt és egyáltalán nem azt éreztem, hogy güriznem kellene a betevő falatért. Sőt, inkább szórakoztatott. Boldog voltam, hogy azt csinálhattam, amit szerettem volna mindig is. S azok a menet közbeni piciny sikerélmények még csak fokozták jókedvem. Amikor meg épp sikertelenség ütötte fel fejét (mert az is volt), hát újra próbáltam, csak másképp!

Bárcsak mindenki így tudná végezni munkáját... ott és abban, ami a leginkább "fekszik" neki.

Ma már... több évtizeddel később... akár óvó bácsinak is el tudnám magam képzelni...

Mi mást is kívánhatnék neked:

AZ ERŐ legyen Veled!

#2: "a nap végére mindig leszívtak a gyerkőcök"

Csak nem katolikus pap vagy?