Miért szeretnek gúnyolódni azon az emberek, ha valaki pánikbeteg?

Érintett vagyok a dologban sajnos.

Vannak jobb és rosszabb periódusaim, mostanában minden rossz összejött, így gyakran vannak rohamaim.

Nem tudom, mit lehet abban nevetségesnek látni, ha valaki látszólag ok nélkül rosszul lesz, remeg, elveszíti a látását, majd elájul. Ugyanis nálam többnyire ez a forgatókönyv.

Ritkábban párosul hányingerrel, hányással, de az ájulás vagy aközeli állapot a gyakoribb.

Sajnos nálam is bármi kiválthatja, a napokban már attól is volt rohamom, hogy túl sokan voltak körülöttem a metrón, illetve hirtelen zajtól, erős fénytől, vagy csak simán rossz gondolatoktól.

Konkrétan erőt kell vennem magamon, hogy egyedül ki merjek menni az utcára.

Az emberektől személyesen eddig inkább csak pozitívat tapasztaltam, a többség nem figyelt annyira, hogy észrevegye, de amikor a legutóbb rosszul lettem a metrón, láttam, hogy többen is készek lennének segíteni, ha szükséges. Szerencsére a következőnél leszálltam, és kimentem az utcára, hogy újra kapjak levegőt.

Viszont nemrég ért egy elég fájdalmas dolog, ami miatt órákig nem bírtam abbahagyni a sírást, és a hányinger kb másnap reggelig nem múlt el. Azóta sem vagyok még teljesen jól, és kisebb sírógörcsök, ájulásközeli rohamok váltják egymást. Meg némi önutálat.

Amikor itt az oldalon egy kérdésből kiderült (elveszettem valakit, aki fontos volt, úgy, hogy nem tehettem semmiről), rögtön olyanokat írtak, hogy "Likvidáltak. Lehet menni hányni :)" illetve "Gondolom, még be is fostál, mikor megtudtad"

És ezt mind felnőtt, magukat intelligensnek valló emberek.

Komolyan ennyi eszük van, vagy most trendi elítélni a pánikbetegséget?