A fiatal lányok miért tartják így a tollat?
Azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen, aki így tartja, most hallom először, hogy mások is. :)
Én azért tartom így, mert amikor 3 éves koromban megtanultam írni, gondolom, ez volt kényelmes a kis kezeimnek. Utána pedig már ezt szoktam meg. Talán más lányoknál is ez az oka. Mivel a lányok sokkal okosabbak, mint a fiúk (sosem hallottam egy fiúról sem, aki már óvodában megtanult volna írni-olvasni), nyilván ezért lehet közöttük gyakoribb ez a jelenség.
Nem jellemző, hogy csak fiatal lányoknál, legfeljebb te azokkal találkozol többet. Amerikai filmekben sokszor látom,
a felnőtt férfiak rendszerint így írnak, lehet így tanítják velük. Engem nagyon idegesít, hogy lehet így rendesen látni amit írsz? Írásformának egyébként nem ezt nevezzük, de mellékes.
Soha az életben nem fogtam így
Nő vagyok
Kedves 3-as válaszoló, én tanítónőként elég sok kisfiút láttam már, aki úgy jött iskolába, hogy már tudott írni-olvasni. :)
Ráadásul ez sokszor nem okosság kérdése, hanem egyszerűen arról van szó, hogy valamelyik kisgyereket korábban kezdik érdekelni a betűk, mint a többit. Van, akit pedig a szülei direkt tanítgatnak írni/olvasni már ovis korban. De ettől az a gyerek még nem lesz okosabb, és a többi gyerek az iskolában gyorsan be tudja hozni a "lemaradást".
Unokaöcsém pedig ovi előtt, 2,5 évesen felismerte az összes betűt és számot, mert egyszerűen annyira érdekelte, mindig kérdezett róluk, mindig a kis műanyag betűivel akart játszani. 3 évesen rövidebb szavakat összeolvasott. Mindenki mondogatta, milyen okos lesz, de most 12 évesen egy átlagos gyerek, átlagos tanulmányi eredménnyel. Egyszerűen 2,5 évesen rákattant a betűkre és megtanulta őket, ennyi, de nem lett szuperokos.
Bocsi az offért, csak nem tudtam szó nélkül hagyni a 3-as válaszoló megjegyzését. :)
Na, én meg másképp fogom, és az se a "helyes" módszer. És nem is ronda az írásképem.
/lány
Mert ha valamit megfognak tudat alatt erre asszociálnak minden percben:
Mégha a toll egy nevetségesen vékony valami is a valódi "szerszámhoz" képest.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!