Mit okozhat egy emberben az, ha nincs jelen az életében a fizikai érintés, de szüksége lenne rá?

Az életerő attól függ, hogy a belső, egyéni akarata megvan-e a továbblépéshez - vagy ezt esetleg segíti-e egy külsős közeg -, ehhez nem kell érintés.

Inkább azt eredményezheti, hogy fél közeledni másokhoz szexuális téren, félénk, tartózkodó marad mindenkivel szemben, aki közeledne feléje. Erről egy idézet jut az eszembe:

"Félénk gyermek voltál, aki sosem ízlelte meg a barátságot. A legapróbb érintésre is gyanakodtál,

magányos lélekként sírtál a kozmikus vadonban. Még most is magányos vagy." (David Gemmel)

#3

Nincs meg :) szép az idézet.

Tönkre teszi szépen lassan. Így jártam én is. Mostanra ott tartok hogy egy ártatlan baráti váll-lapogatást alig tudok a helyén kezelni. Mármint nyilván ésszel tudom hogy semmi extra, törődni se kell vele, de tuti hogy egy fél napon át elkísér az a kellemes borzongás, amit kivált. Ugyanakkor ha már valódi szándék is van mögötte (pl a másik érez irántam valamit) akkor olyan szinten elszigetelődöm, hogy egyáltalán nem érzek semmit egy öleléstől, nem tudok benne feloldódni. Ez szinte ellehetetleníti egy párkapcsolat kialakítását.

Úgyhogy aki nem részesül elég fizikai kontaktusban, de igényelné, az nagyon csúnyán megsínyli hosszú távon, pszichológiai téren. A szexualitás itt bőven másodlagos, sőt harmadlagos csupán. Itt már az alapvető emberi viselkedés és annak helyes értelmezése/kezelése is sérülhet. Elég kegyetlen büntetés ez egy ember számára.