Baj, ha ennyire introvertált vagyok?
Egyáltalán nincs igényem arra, hogy emberek közt legyek, bőven elég annyi, amennyit egyetemen, ill munkában velük töltök.
A szabadidőmben szívesebben vagyok otthon, olvasok, zenét hallgatok, ha el is megyek valahová, inkább egyedül.
A programokat sem szeretem, nincs igényem arra, hogy hétvégén menjek valahová.
Párom van, együtt élünk, ha ő menni akar, mehet, nem ellenzem, bár szintén ritkán jár el másokkal, szívesebben menne velem (járunk néha).
Beszélgetni szoktam, van kb 3 olyan személy az életemben (most a családomon és a páromon kívül), akikkel meg tudom beszélni a személyesebb dolgaimat is, felületes ismeretségekre pedig nincs szükségem.
Szórakozni (a szószoros értelmében) sosem jártam, ha ki akarok kapcsolódni, elmegyek sétálni, úszni, vagy beülök egy könyvvel egy kávézóba.
Viszont már sokszor megkaptam, ez konkrétan szánalmas, egyáltalán nincs életem, a felületes látszatkapcsolatokra pedig már csak a munkahelyek megszerzése és megtartása miatt is szükség van.
25l
Szerintem nincs ezzel semmi baj, nem vagyunk egyformák.
Hasonlítok rád, szeretek egyedül lenni, olyankor sosem unatkozom, mindig el tudom foglalni magam. Persze néha szívesen kimozdulok, de nem rendszeresen. És inkább kevesebb barátja legyen az embernek, de ők igaziak legyenek. Szóval helyesen teszed, hogy nem gyűjtesz felszínes kapcsolatokat.
21L
Kicsit nehezebb dolguk van az introvertáltaknak szerintem a társas kapcsolatok terén.
de ez egyátalán nem baj és ne erőszakolj magadra egy olyan magatartást ami nem te vagy és nehezedre esik, vagy nem érzed jól magad benne.
Kicsit persze változni lehet, egyébként én is régen nagyon introvertált voltam és leginkább a munkahely volt ami valamennyire megváltoztatott, de csak szép lassan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!