Szépség vagy ész?

Mást nem lehet? Ezek már megvannak.

Mondjuk szerénység jöhetne XD

Eleve rossz a kérdés. Semmiképp nem lennék egy csodaszép, de értelmi fogyatékos ember, de egy olyan egyetemi professzor se, aki annyira igénytelen, hogy bármelyik másodpercben fel lehetne nyomni a 107-nél.

Inkább az itt a kérdés, hogy a kettő közül melyiket szerencsésebb birtokolni nagyobb mértékben.

Nagyon sok egyetemi tanárral találkoztam már, aki elméletileg jóval tehetségesebbnek vallja magát, mint az összes kortársa, aki nem tanítással, hanem jelenleg a médiából berobbant hírnevének ápolásával, és főleg közszerepléssel foglalkozik, ezért non stop azzal tölti az idejét, hogy fikázza az összes ilyen ismerősét/kortársát, mert elméletileg ő milliókkal nagyobb tudású.

Hát igen... Lehet valaki extrém intelligens, de ha semmit nem mutat belőle, egy követ nem mozgat meg azért, hogy megismerjék a nevét, és nem fektet abba energiát, hogy a görcsös profizmus hajtogatása helyett az emberek bizalmát is meg tudja nyerni - akkor a pályafutása szó szerint semmit nem ér. A halála után a kutya nem fogja megtudni, hogy kicsoda volt valójában.

A mai világban a PR-érték elengedhetetlen. Az, hogy mennyire tudjuk eladni magunkat, mennyire vagyunk képesek leadni az egónkból, és felkelteni más beállítottságú emberek érdeklődését is a munkásságunk iránt, sokkal fontosabb annál, hogy anno mi írogattuk a legjobb teszteket az egyetemen, és egy életen át ezzel kérkedünk.

A “szépség” fogalmára nincs, és soha nem lesz pontos definíció.

Gyakran szépségkirálynőnek is olyan lányokat kiáltanak ki, akiknél minden második nő sokkal dekoratívabb, aki az utcán elhalad, de mégis a kisugárzásuk, a személyiségük az, amiben kitűnnek.

Nincs olyan ember, aki esztétikailag nem tudná kihozni magából a maximumot, csak esetleg nem kap hozzá megfelelő útmutatást, vagy hidegen hagyják az esztétikumok, és elvárja mindenkitől hogy az ember lánya magától rájöjjön, hogy ő mennyire magas pozícióban, és milyen magas értelmi szinten van.

Én azt hiszem és vallom, hogy a belső világunknak előbb utóbb “át kell törni a felszínt”, és igen is tenni kell azért, hogy megismerjenek minket.

Tudni kell “kokettálni” az emberekkel, és elég nyitottnak kell lenni a világra amellett, hogy a saját nézőpontunkat tárjuk fel az emberiségnek.